 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

MSZDP-munkaértekezlet: az egységért vitázva (2. rész)
|

A párt stratégiai irányvonalának kialakításához elengedhetetlennek tartják a párt viszonyának tisztázását a demokratikus szocializmushoz, a munkásosztályhoz, határozott koncepciójának kialakítását a tulajdonviszonyokról. Sokak szerint deklarálni kell, hogy az MSZDP balközép párt. Az egyik felszólaló szerint pedig ezt úgy kell kinyilvánítani, hogy egyértelművé váljon a balközép elkötelezettség, de az is, hogy az MSZDP ellenzéke az MSZMP-nek. Amint fogalmazott: a balodaliságot akkor is vállalni kell, ha azt az MSZMP az elmúlt évtizedekben lejáratta. Egy másik hozzászóló szenvedélyesen bírálta az MSZDP centrum utóbbi időben tapasztalható megnyilvánulásait; egyrészt azt a Magyar Hírlapban közzétett programot, amelyben az MSZDP-centrummal való összefogás sürgetésére ösztönözték a reformkommunistákat, másrészt a SZOT-tal való tárgyalást. A felszólaló rendkívül veszélyesnek minősítette az együttműködést a szerinte manapság szociális demagógiával fellépő SZOT-tal. A legtöbb hozzászóló szerint az MSZDP csak akkor számíthat sikerre, ha erős balközép párttá válik, ebben az esetben esetleg szövetségest találhat az SZDSZ, a Fidesz és talán az MDF hasonló irányzatú köreiben. A napirend jóváhagyásakor felvetődött: a mostani tanácskozáson megkülönböztetett figyelmet kell fordítani majd a köztársasági elnök intézményére. Ezzel kapcsolatban az MTI tudósítója megkérdezte Ruttner Györgyöt, az MSZDP ügyvivőjét, akinek a neve esetleg jelöltként több tömegtájékoztatási eszköz híradásában felmerült. Ruttner György elmondta: nem kíván jelöltként indulni a köztársasági elnök-választáson. Ezt azzal indokolta, hogy úgy véli: az MSZDP-ben más feladatok megoldására kell elsősorban összpontosítania. Az MSZDP munkaértekezlete a kongresszusi előkészületek, valamint a külpolitikai kapcsolatok megvitatásával folytatódik. (MTI)
1989. szeptember 30., szombat 19:41
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|