 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Politikai egyeztető tárgyalások - Plenáris ülés (11. rész)
|

Ehhez a nyilatkozathoz csatlakozott a Fiatal Demokraták Szövetsége, Kövér László elmondta: a Fidesz szerint az EKA feladta kiinduló álláspontját, jelentős engedményeket tett olyan, általuk fontosnak vélt kérdésekben, mint a munkásőrség feloszlatása, az Alkotmánybíróság felállítása, és cserében hasonló engedményeket várt. Nem tudta azonban elérni azt, hogy a köztársasági elnököt a szabad választások után az új parlament válassza meg, hogy az MSZMP kivonuljon a munkahelyekről, illetőleg elszámoljon a vagyonával. Gaskó István, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt képviselője közölte: pártja azzal a záradékkal írja alá a megállapodást, hogy az MSZDP egyetért a köztársasági elnöki intézmény felállításával, de sem annak módját, sem pedig időpontját nem tudja elfogadni. Csákó Mihály, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája véleményét tolmácsolva kijelentette: az FSZDL, amely megfigyelőként vesz részt az EKA munkájában, nem írja alá az előterjesztett dokumentumot, mivel nem ért egyet a pártok munkahelyi jelenlétével. Fenntartása nem pártpolitikai jellegű, hanem a munkavállalók érdekeit tükrözi. A véleménynyilvánítók között szót kért Szabad György is, kifejezve azt a meggyőződését, hogy az EKA szervezeteinek álláspontja a lényeget illetően megegyezik. Nézetkülönbség csak részkérdésekben van közöttük, de az EKA eredeti szándéknyilatkozatának egyetlen pontjáról sem mondtak le. Tölgyessy Péter közbevetőleg megjegyezte, hogy az SZDSZ azért nem írja alá a megállapodást, mert az öt szervezet, illetve párt - megítélésük szerint - mégis eltért az eredeti szándéknyilatkozattól. Nagy Imre a Harmadik Oldal képviseletében úgy ítélte meg: egy tárgyalássorozat nem attól demokratikus, hogy minden eredetileg felvetett kérdést elfogadnak-e. A járható út kompromisszumokon át vezet. A Harmadik Oldal az eddigi megállapodásokat alapnak tekinti, a továbbiakban még nagyon fontos kérdésekben szükséges olyan megoldásokat keresni, amelyeket kölcsönösen kell egymáson számon kérni. Az MSZMP nevében Pozsgay Imre nem hagyta megjegyzés nélkül a tárgyalóasztal mellett született eredményeket lekicsinylő mondatokat. Mint kifejezte: az MSZMP mindig a tárgyalások méltóságán őrködött, de sohasem vette át az ítélkező szerepét. A hozzáállás különbözőségét, ,,csalafintaságait,, nem lehet tárgyalási pozíciónak elfogadni. (folyt.köv.)
1989. szeptember 18., hétfő 22:11
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|