 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Szociáldemokraták országos értekezlete Szegeden (1. rész)
|

1989. szeptember 16., szombat - Az MSZDP egy párt legyen egy névvel, egységes tagsággal, közösen választott vezetéssel, főtitkárral, egy helyre összpontosuló pénzügyi irányítással - olvasható azon irányelvek között, amelyeket a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vidéki szervezeteinek országos értekezletén szombaton Szegeden a vasutas művelődési házban a résztvevők jóváhagytak. Szerepelt továbbá az egység megteremtésére vonatkozó irányelvekben az is, hogy a vidéki szervezetek rendelkezzenek bizonyos önállósággal politikai arculatuk, gazdálkodási szabályaik kialakításában. Vezető csak demorkatikusan választott, tiszta erkölcsű ember lehet. Az MSZDP legfontosabb feladata pedig jelenleg a párt építése, az egység kialakítása, határozott programok megfogalmazása.
Az olykor indulatoktól sem mentes hozzászólások után vették az irányelvek közé a következő három állásfoglalást: aktivizálni kell a hallgatag többséget; Révész András a novemberi kongresszusig pozíciójában megerősítve töltse be az MSZDP elnöke tisztét; a párton belüli platformok, szárnyak kapjanak egységesített címlistát szervezeteikről és vezetőikről. Az egység irányelveinek vitájában több hozzászóló élesen bírálta a párt egyes fővárosi vezetőinek magatartását. Egyben megkérdőjelezték ezen személyek vezetővé választását, s firtatták: kinek a megbízásából kerültek az adott posztra. Mások azt hangoztatták, hogy a párton belüli - elsősorban a vidék és a főváros közötti - feszültségek feloldása nélkül nem alakulhat ki egység. Lehetnek különböző nézetek, platformok, de a párt alapelveit és működési szabályzatát minden MSZDP-tagnak be kell tartania. Az értekezleten elfogadták az MSZDP helyzetéről szóló állásfoglalást. Ez kimondja: minden tagtárs önzetlen, hatékony munkájára szükség van ahhoz, hogy újra életre keljen a párt. Leszögezi az állásfoglalás azt is, hogy szocdem sajtó nélkül az MSZDP nem képes politizálni. A párt a választási küzdelemben győzni akar, de a valóság talaján kíván maradni. Az idő rövidsége miatt csak nagyvonalakban vitatták meg a résztvevők a szakszervezetek és az MSZDP viszonyát, a munkás érdekképviselet megvalósításának lehetőségeit. A szakszervezetekkel kapcsolatban megoszlottak a vélemények, ugyanis egyesek szerint egy tőről fakad a szociáldemokrata és a szakszervezeti mozgalom, tehát egy egységes szakszervezeti mozgalmat nem törhet meg az MSZDP.(folyt.köv.)
1989. szeptember 16., szombat 17:11
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|