 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Szombaton: István, a király Sitkén
|

1989. szeptember 15., péntek - Sitkén, a romkápolna előtti réten mutatják be szombaton az István, a király című rockoperát. A felújított darabot ismét Koltay Gábor rendezi. A neves szereplőgárdában találjuk Varga Miklóst, Vikidál Gyulát, Deák Bill Gyulát, Császár Angélát, Nagy Ferót, Victor Mátét és másokat. A páratlannak ígérkező előadáson húsztagú zenekar és ötven népi táncos működik közre.
A Vas megyei kisközség, Sitke nevét négy évvel ezelőtt ismerte meg az ország, amikor először rendeztek itt nagyszabású rockkoncertet. Azóta minden év szeptemberében megismétlődött a vállalkozás, amelynek fő szervezője a Sitkei Kápolna Kulturális Egyesület. A tavalyi koncerten hatezren vettek részt, a bevételt, mint eddig minden alkalommal, a romkápolna helyreállítására fordították. Az idei előadás monumentálisnak ígérkezik, a kápolna közvetlen közelében háromemeletes színpad készült. Az előadásra tízezer nézőt várnak. A nap fő eseménye természetesen az este 8 órakor kezdődő rockopera bemutatása lesz, emellett számos más program is szórakoztatja a közönséget. A vállalkozás költsége eléri a másfél millió forintot, amit a Radius-Hungaricus Részvénytársaság finanszíroz. Az eseményről felvételt készít a televízió. Rossz idő esetén a rockoperát másnap mutatják be. (MTI)
1989. szeptember 15., péntek 17:59
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|