 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Bővülő kapcsolatok a Kárpát-aljai magyarsággal
|

1989. június 29., csütörtök - Csütörtökön elutazott Budapestről a Kárpát-aljai Kulturális Szövetség küldöttsége, amelyet Fodó Sándor elnök vezetett. A vendégek egy héten át tartózkodtak hazánkban, fogadta őket Glatz Ferenc művelődési miniszter is. Látogatásuk során felkeresték azokat az intézményeket, amelyek a határon túli magyarság életével foglalkoznak. Tárgyalásaikon szó voltt azokról a lehetőségekről, amelyeket az anyanemzet nyújthat a Kárpát-aljai magyarságnak. Elsősorban a magyar anyanyelvű oktatás és közművelődés segítésére van szükség, így például óvodai és iskolai könyvekre, módszertani és segédanyagokra, az ottani magyar iskolák tanárainak magyarországi továbbképzésére, az iskolák és a kulturintézmények közötti kapcsolatok további kiszélesítésére, s a határ két oldalán élők érintkezésének további megkönnyítésére.
A jövőben az eddiginél nagyobb szerepet szánnak a tudományos együttműködésnek, ebben elsősorban a magyarságkutató intézetre kíván támaszkodni a Kárpát-aljai Magyar Kulturális Szövetség. A küldöttség csütörtökön Szabolcs-szatmár megyébe látogatott, ahol a határmenti együttműködés további bővítésének lehetőség vitatták meg a megye vezetőivel. A Kárpát-aljai küldöttséget Budapestről való elutazása előtt fogadta Bíró Gyula, az MSZBT főtitkára, aki kijelentette: a társaság a jövőben kész együttműködni a Kárpát-aljai Magyar Kulturális Szövetséggel, s minden támogatást megad számára. A küldöttséget ezt követően a Szovjetunió budapesti nagykövetségén fogadták, ahol kötetlen beszélgetésen összegezték magyarországi látogatásuk tapasztalatait. A delegációt üdvözölte Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete. (MTI)
1989. június 29., csütörtök 17:09
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|