 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

APA-jubileum
|

Sebestyén Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 1989. május 23. kedd (MTI-tud) - Az Austria Presse Agentur (APA) oszrák hírügynökség fennállásának 130. évfordulója alkalmából ünnepséget tartottak kedden este Bécsben, a belvárosi Ferstel-palotában. A jubileumi rendezvény vezető szónoka Franz Vranitzky kancellár volt. Az osztrák kormányfő elismerően szólt a politikailag független, szövetkezeti vállalat formájában működő nemzeti hírügynökség munkájáról, és megígérte, hogy tevékenységét - különösen költségigényes műszaki fejlesztését - az állam is pénzügyi támogatásban részesíti.
Az APA 1859-ben Korrespondenz Bureau néven alakult meg, 1883-ban az osztrak kormány hivatalos hírközlő szervének minősítették. Az első világháború után ANA néven tevékenykedett, s 1945 után vette fel mai nevét és alakította ki szervezeti formáját. Az osztrák hírügynökség jelenleg naponta mintegy 400 friss hírt bocsát bel- és külföldi előfizetőinek rendelkezésére és számos egyéb szolgáltatást is nyújt a tömegtájékoztató intézményeknek. A szintén több mint száz éves Magyar Távirati Irodával már 1882-től jó kapcsolatot és együttműködést épített ki, és ez napjainkban gyorsan fejlődik tovább. A 130. évforduló ünnepségén megjelentek az osztrák közélet és sajtó vezető képviselői, a Bécsben most folyó nemzetközi tájékoztatási szimpozium résztvevői, s ott volt Pálos Tamás, az MTI vezérigazgatója is. +++
1989. május 23., kedd 20:45
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|