 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Átadták a SZOT-díjakat
|

1989. április 27., csütörtök - Csütörtökön a SZOT szállóban átadták az idei SZOT-díjakat. A dolgozók javaslata alapján a szakszervezeti mozgalom ezzel a díjjal az idén 20 személy, illetve alkotó kollektíva közösségért kifejtett munkásságát ismerte el és köszönte meg.
SZOT-díjat kapott: Ágh Attila politológus; Brenner György grafikusművész; Hunyadi Zoltán karnagy, főiskolai tanár; Illés László irodalomtörténész; Juhász Árpád geológus, a Magyar Televízió főszerkesztő-helyettese; a Kaláka együttes (Gryllus Dániel, Becze Gábor, Huzella Péter, Radványi Balázs); Kecskés József népművelő; dr. Kokas Klára zenepszichológus; Komlós Juci színművész; a MÁV Tüdőgyógyintézet sebészeti csoportja (Molnár János osztályvezető főorvos, Baranyai Lajos főorvos, Rigler András adjunktus, Kas József adjunktus, Pommersheim Ferenc alorvos); Makovecz Imre építőművész; Mészáros Márta filmrendező; a televízió Sorstársak című műsorának alkotó kollektívája, az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójának dolgozói (Békés Sándor stúdióvezető, Füzes János felelős szerkesztő, Bükkösdi László rendező); Sáros László építész; Sütő András, Romániában élő író; Szabó Ivánné Nikolin Éva, a Magyar Rádió főmunkatársa; Varga Mátyás díszlettervező; Zsuráfszky Zoltán táncművész, koerográfus; megosztott díjban részesültek Gyögyösi Mihály és Kertai László építészek. A Szombathelyi Szimfónikus Zenekar nem fogadta el a kitüntetést. A kitüntetetteket Simó Tibor, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkára köszöntötte. Ünnepi beszédében hangsúlyozta: ilyen válságos időkben is szükség van az ünnep örömére, az alkotó emberek köszöntésére, mert véleménye szerint van mit elismerni, s ezt a szakszervezeti mozgalomnak kötelessége is megtenni, ezzel is segítve az értékek megbecsülését, kifejezve a magyar megújulás szolgálatát. A díjakat Nagy Sándor, a SZOT főtitkára adta át. Ezt követően a SZOT elnöksége fogadást adott a kitüntetettek tiszteletére. (MTI)
1989. április 27., csütörtök 11:01
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|