 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Ülést tartott az MSZBT Országos Elnöksége (5. rész)
|

Kezdeményezés született arra is, hogy hozzák létre az MSZBT megyei, városi, budapesti, kerületi, illetve budapesti intézményi bizottságait. Felvetődött az az igény is, hogy a társaság küldjön képviselőket a tanácsokba és az Országgyűlésbe. Az előterjesztés felett kialakult élénk vitában tizen mondták el véleményüket. Többen sürgették annak megvizsgálását, hogyan lehet megteremteni a megújulás gazdasági feltételeit. Javaslatként hangzott el a tagdíjfizetés bevezetése, vállalkozási formák - például utazási iroda - létrehozása. Drámai szavak kíséretében vetődött fel: sürgető feladat a mai társadalmi, politikai viszonyoknak megfelelő barátsági mozgalom kialakítása. Jelenlegi formájában, működésében ugyanis a közvélemény számára már nem fogadható el, s ezzel számolni kell. Rámutattak arra is, hogy a magyar-szovjet kapcsolatok nélkül Magyarország jövője elképzelhetetlen. Ugyanakkor kijelentették: az MSZBT nem gyengül, hanem erősödik, ha a mozgalomban a társadalom egésze jelen van, politikai nézetek szerint is jobban tagolódik, s felismerhetőbbé teszi azt, hogy a magyar-szovjet együttműködés az egész nép ügye. Felhívták a figyelmet arra a jelenségre is, hogy a társadalomban mintha csökkent volna a barátsági mozgalom presztizse, népszerűsége. A tanácskozáson szóba került: szükséges az MSZBT 1991-re tervezett országos értekezletének mielőbbi összehívása. A testület úgy határozott, hogy legközelebbi, júniusi ülésén dönt az időpontról. (MTI)
1989. április 7., péntek 18:32
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|