 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Ülést tartott az MSZBT Országos Elnöksége (4. rész)
|

Bíró Gyula főtitkár fűzött szóbeli kiegészítést az MSZBT működési elveinek korszerűsítését körvonalazó javaslathoz. Az előterjesztés leszögezi: a széles társadalmi bázison működő politikai tömegmozgalom alapvető feladata továbbra is a hiteles, pontos tájékoztatás a Szovjetunióról, a szovjet emberek életéről, munkájáról, a gazdaság és kultúra eredményeiről, az átalakítás, az új politikai gondolkodásmód jegyében zajló folyamatokról, annak a munkának a bemutatása, amelyet a Szovjetunió, a szocialista közösség országai kifejtenek a béke megóvásáért, Európa és a világ népei biztonságáért. Széles körű tevékenységet folytat a társaság annak érdekében, hogy a mai magyar valóságot, céljainkat, reformtörekvéseinket minél többen megismerjék a Szovjetunióban is. Az MSZBT társadalmi célnak az önálló, demokratikus, szocialista Magyarország megvalósítását tekinti, amelyet a politikai pluralizmus jegyében működő, a hatalom gyakorlásában munkamegosztást kezdeményező MSZMP irányításával tart elérhetőnek. Ennek érdekében kész együttműködni mindazon pártokkal, szervezetekkel, mozgalmakkal, amelyek a Szovjetunióval való együttműködést elengedhetetlennek tartják, s hazafias, internacionalista politikai mozgalomként ismerik el a társaságot. A főtitkár kijelentette: az MSZBT továbbra is alapvető társadalmi célnak tekinti a szocialista Magyarország megteremtésében való aktív közreműködést. A politikai pluralizmus, a többpártrendszer, a magyar külpolitikai törekvések más kormányok és népek részéről való kedvező fogadtatása jó előfeltételt teremt a korábban már működő baráti társaságok újjáéledésére, illetve újabbak alakulására. Nem kerülhető meg az a kérdés sem: a társaság politikai tömegmozgalomként dolgozzon-e tovább vagy társadalmi szervezetté fejlődve végezze munkáját - hívta fel a figyelmet. Utalt arra: van, aki tömegszervezetté merevítené a barátsági mozgalmat, s találkozni lehet olyan vélekedéssel is, hogy a laza kötődés a mozgalom erősségét is bizonyítja. Ugyanakkor előny - mutatott rá, hogy a társaság működését nem kötik meg bürokratikus szervezési elemek. Az ügyvezető elnökség nevében javasolta a testületnek, hogy a baráti társaság a jövőben is politikai tömegmozgalomként működjön. Bíró Gyula a továbbiakban szólt arról is, hogy az új, az érdekazonosság vagy azonos politikai meggyőződés alapján létrejött szerveződések is fontosnak tartják, hogy a velük együttműködni akarók aktívabb része szervezetileg is kötődjék, legyen egyéni tagja az adott mozgalomnak. Ezért született meg az a javaslat, hogy az MSZBT teremtse meg az egyéni tagság lehetőségét, elsősorban, de nem kizárólagosan a kollektív tagcsoportok keretében. (folyt.köv.)
1989. április 7., péntek 18:29
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|