 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Ülést tartott az MSZBT Országos Elnöksége (1. rész)
|

1989. április 7., péntek - Szenvedélyektől sem volt mentes az MSZBT Országos Elnökségének pénteki ülése: a Parlament Vadász-termében megtartott tanácskozáson pro és kontra vélemények váltogatták egymást a mozgalom működésének megújulásáról kialakult vitában. A testület végül - hosszas vita után - elfogadta az új szerveződési formákra, a mozgalom felépítésének módosítására vonatkozó javaslatot tartalmazó előterjesztést, amelynek egyik lényeges eleme, hogy a barátsági mozgalom ezentúl tagcsoportokban és aktivistáin keresztül fejti ki tevékenységét, s kollektív, egyéni, pártoló és tiszteleti tagsági viszonyt ismer el.
A tanácskozáson Apró Antal elnök megnyitó szavait követően Iványi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára adott tájékoztatót a magyar-szovjet politikai és gazdasági kapcsolatok alakulásáról. Elöljáróban leszögezte: az államközi és pártkapcsolatok, a magyar és a szovjet vállalatok, intézmények közötti együttműködés mellett nagy jelentősége van a megyék, városok, dolgozó kollektívák közötti rendszeres érintkezésnek, az emberi kapcsolatok ápolásának, egymás tapasztalati, gondjai és eredményei jobb megismerésének is, amiben a baráti társaság nagyon fontos szerepet tölt be. Hozzátette: e területen sok a kiaknázatlan lehetőség. A továbbiakban a magyar-szovjet politikai kapcsolatok fejlődésével, a nemzetközi politikai viszonyok alakulásával kapcsolatban kiemelte: a Szovjetunió új külpolitikai filozófiája és konstruktív fellépése nyomán jelentős és kedvező előjelű változások indultak meg a nemzetközi kapcsolatokban. A nemzetközi viszonyok javulása számunkra rendkívül fontos, hazai tennivalóink elvégzéséhez szükséges, sőt nélkülözhetetlen külső tényező és feltétel. Az új szovjet külpolitikai gondolkodás segíti a magyar érdekek szélesebb körű érvényesítését. Rámutatott: a magyar és a szovjet külpolitikai törekvések közötti azonosság abban is megnyilvánul, hogy egy minden korábbinál nagyobb mértékben és szélesebb területen együttműködő Európa megteremtése érdekében mindkét ország változatlanul szükségesnek tartja a kontinensünkön szemben álló katonai tömbök egyidejű felszámolására irányuló erőfeszítések folytatását. Politikai, katonai szövetségi rendszerünk addig is realitás, olyan szervezet, amelyben megvan a nyitottság, a fogékonyság a szövetségesek közötti kapcsolatok és együttműködés korszerűsítésére. (folyt.köv.)
1989. április 7., péntek 17:25
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|