 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Madonna válik
|

Los Angeles, 1989. január 6. péntek (AFP) - Madonna Louise Ciccone, azaz egyszerűbben Madonna, az éneklés közben bájait előszeretettel mutogató neves popsztár és Sean Penn amerikai színész elhatározta, hogy felbontja házasságát. Ez csütörtökön vált ismertté.
Ezzel valamivel több mint hároméves, olykor botrányoktól borzolt frigy bomlik fel: a fiatalok 1985 augusztusában a kaliforniai Malibuban keltek egybe. A válás már hónapok óta levegőben lógott, és most már végleges ténynek tekintendő. Sean Penn szóvivője mindazonáltal jelezte, hogy a házaspár békében válik el egymástól. A Madonnát menedzselő iroda képviselője pedig azt tudatta a világgal: a válást a fiatalasszony kezdeményezte. Erre enged következtetni az is, hogy a heves vérmérsékletéről ismert Sean Penn még most is tiszteletreméltó elragadtatással nyilatkozik feleségéről. Ezek szerint számára senki és semmi, legyen az a film, a nukleáris háború, vagy az éhező országok, nem olyan fontos, mint Madonna. Ez az őrült szerelem bizony két esetben is törvénytelen cselekedet elkövetésébe hajszolta Seant. 1986-ban egy éjszakai mulatóban csúnyán fejbe kólintott egy fiatalembert, mert szerinte az illető meg akarta tapogatni aráját. Majd egy évvel később megintcsak testi sértés miatt gyűlt meg a baja a hatóságokkal: akkor egy fotoriportert kalapált el ugyancsak féltékenységből, és persze azért, mert az illető fényképezőgépének lencséjét Madonnára irányította. A love storyban viszont elgondolkoztató, hogy Seant az még nem hozta ki sodrából, amikor 1985-ben, egy hónappal a mézeshetek kezdete előtt, az akkor menyasszony Madonna aktmodelli mínőségben is bemutatkozott a nagyvilágnak a Playboy és a Penthouse című kiadványok lapjain.+++
1989. január 6., péntek 06:56
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|