Rendszerváltás és az MTI

	Nepál: a királyság a király ellen (1.rész)
1990. április 03.kedd (MTI-Panoráma) - Megmerevednek a frontok, rohamosan fogy az egymással szemben álló erők türelme és tűrőképessége a másfél hónapja tartó nepáli politikai forrongásokban. A többpárti demokrácia helyreállításáért folyó országos méretű tömegmozgalom minden eddiginél élesebben polarizálta a himalájai királyság társadalmát. Az egyik oldalon Birendra király, a pártok nélküli ,,pancsájat,,-rendszer fenntartásában érdekelt konzervatív politikai elit, a biztonsági erők és a hadsereg - a másikon rajtuk kívül jóformán mindenki. A képlet ismerős és rosszat sejtet. A február 18-án kezdődött megmozdulásoknak már eddig is több tucat halálos áldozata és több száz sebesültje van. A külügyminiszter március 30-iki lemondása és az ezt követően végrehajtott kormányátalakítás fényében nyilvánvalóvá vált: a válság immár az uralkodó közvetlen környezetében is megosztottságot idézett elő. Ha ebből a kemény kéz politikájának hívei húznak hasznot, akkor félő, hogy folytatódik a vérontás. Február 18-a a ,,demokrácia napja,, Nepálban. Harminckilenc évvel ezelőtt Tribhúvana király (a mostani uralkodó nagyapja) ezen a napon fosztotta meg hatalmától a Rana-dinasztiát, amelynek tagjai akkor már 104 éve tartották despotikus uralmuk alatt Nepált. Tribhúvana döntő részben a nem sokkal korábban megalakult Nepáli Kongresszus Párt Rana-ellenes fegyveres felkelésének köszönhette múlt századi őse által eljátszott uralkodói jogai visszaszerzését. Ezért alkotmányos monarchiát ígért, első lépésként alkotmányozó nemzetgyűlési választásokkal, végső soron brit mintájú parlamentáris demokráciával. Az ígéretekből semmi nem lett. Az 1955-ben elhúnyt Tribhúvana fia, Mahendra végül (1959 tavaszán) csak általános parlamenti választások megtartásába volt hajlandó belemenni. Ezeket viszont óriási fölénnyel a nepáli kongresszus nyerte (76 képviselői helyet szerzett a 109-ből), és íly módon megalakíthatta Nepál első - és eddig egyetlen - demokratikus választások útján hatalomra került kormányát. Az epizód mindössze másfél évig tartott. Mahendra 1960 decemberében menesztette a kormányt, feloszlatta a parlamentet, felfüggesztette az alkotmányos politikai jogokat és szükségállapotot rendelt el. A két évvel később kihirdetett alkotmányban intézményesítette a ,,pancsájat,,-rendszert, egyúttal betiltott minden olyan politikai és társadalmi szervezetet, amely nem közvetlenül az állam irányítása alatt működik (a tilalom mindmáig érvényben van). 1990. április 3., kedd 14:56
Vissza »

	Nepál: a királyság a király ellen (2.rész)
A nepáli viszonyokat közelről ismerő diplomaták és szakértők szerint a több szinten elhelyezkedő ,,pancsájatokra,, (tanácsokra) épülő, pártok nélküli politikai rendszernek lehet létjogosultsága egy olyan társadalomban, ahol a népesség 90 százaléka a mezőgazdaságból él, 80 százalék az írástudatlanok és 60 a szegénységi küszöb alatt elők aránya, élesek a nyelvi-regionális határvonalak, és mély gyökerei vannak a tradicionális életformának. Az is tény, hogy Birendra király az 1979-80. évi diáklázongásokat követően népszavazásra bízta a ,,pancsájat,,-rendszer sorsát, és a referendumon a szavazók 55 százaléka e forma megtartása mellett voksolt. (Más kérdés, hogy - mint ilyen esetekben általában - széles körben elterjedt vélemények szerint az eredményeket meghamisították.) Mindennek,persze, csekély jelentősége van, ha egyszer a nepáli társadalom túlnyomó többsége úgy látja - és nem csak ez év eleje óta -, hogy a ,,pancsájat,,-rendszer az elnyomó, feudalisztikus önkényuralommal, a burjánzó korrupcióval, az alapvető polgári és emberi jogok eltiprásával egyenlő. Az utóbbi 12 hónapban két egyidejű, de egymástól teljesen független külpolitikai eseménysor gyorsította fel azt a folyamatot, melynek során a Birendra király rendszerével szemben álló nepáli politikai erők ebben a felismerésben végre egymásra találtak. Az egyik az indiai-nepáli kapcsolatoknak a kétoldalú kereskedelmi és tranzitszerződések körüli ellentétek miatt bekövetkezett megromlása, a másik a kelet-európai kommunista rendszerek összeomlása volt. A mindmáig rendezetlen indiai-nepáli kereskedelmi vita tagadhatatlanul súlyos gazdasági zavarokat idézett elő a királyságban. Noha ezek miatt az uralkodó és kormánya panaszkodott a legtöbbet, a közfelfogás úgy értelmezte a végnélkülinek tűnő huzavonát, hogy a pozícióiból és a korrupcióból így is úgy is kitűnően élő bürokratikus vezető réteg érzeketlen a tüzelőanyag-hiánytól vagy a létszükségleti cikkek árának meredek emelkedésétől szenvedő lakosság gondjai iránt. A kelet-európai forradalmak lélektani hatása ebben az összefüggésben magától értetődő volt, mint ahogy az is, hogy Nepálban Ceausescu bukása váltotta ki a legnagyobb lelkesedést. (folyt.) 1990. április 3., kedd 14:59
Vissza »

	Nepál: a királyság a király ellen (3. rész)
A Birendra király rendszerével szemben álló politikai erők egymásra találása mindamellett korántsem volt annyira természetes, és a nepáli politika újkeletű polarizálódása éppen ebben üt el minden korábbi hasonló helyzettől. A demokratikus tömegmozgalmat irányító két szervezet, a Nepáli Kongresszus Párt és a hét kommunista frakciót tömörítő Egyesült Baloldali Front ugyanis egészen a legutóbbi időkig egymás esküdt ellensége volt; a kongresszus 1961-62-es Mahendra-ellenes fegyveres felkelése idején éppúgy, mint a hetvenes évek végi második nagy tiltakozó hullám térnyerésekor. A baloldal India és a Nyugat ,,lakájának,, bélyegezte a kongresszust, ez utóbbi pedig ,,királypártisággal,, vádolta a kommunistákat. (A nepáli politikai viszonyok paradox vonása, hogy egyik szemrehányás sem volt teljesen megalapozatlan.) Hogy a valószínűtlen szövetség mégis megköttetett, abban bizonyos politikai túlélési szempontoknak is fontos szerepe volt - ugyanis mindkét szervezet a ,,most vagy soha,, érzésével vívja a harcot. A kongresszus azért, mert háttérbe szorulásának és tehetetlenségre kárhoztatásának túlságosan hosszúra nyúlt időszaka után most először nyílik alkalma bizonyítani: képes tömegeket mozgatni, hogy szervezőképesség és a demokratikus törekvések megfogalmazása tekintetében egyaránt hitelképes politikai erő. A kommunisták pedig azért, mert ha ez a mozgalom netalán kudarcot vall, és - más választásuk nem lévén - újból beépülnek a ,,pancsájat,,-rendszerbe, akkor maradék befolyásuk és hitelképességük is elenyészik. Birendra király mindeddig (a nyilvánosság előtt) arisztokratikus tartózkodással, a semlegesség látszatát keltve igyekezett viszonyulni az eseményekhez. Kérdés, hogy kormányának egyik legtekintélyesebb tagja, Sailendra Kumár Upadhaja külügyminiszter lemondását követően meddig fogja célszerűnek tartani e látszat fenntartását. Ez idő szerint sem a kongresszus, sem a baloldal nem követeli az uralkodó távozását - mindkettőjükből lehet még ,,őfelsége ellenzéke,,. De miután a biztonsági erők brutális fellépése már a kormányon belül is megosztottsághoz vezetett, alkalmasint egyre fenyegetőbbnek tűnhet a veszély, hogy a királyság egy napon mégiscsak a király ellen fordul. +++ Erdész Jenő (Újdelhi), MTI-Panoráma 1990. április 3., kedd 15:02
Vissza »