|
|
|
|
Moszkva és a németkérdés (1. rész)
|
Moszkva, 1990. április 03. kedd (MTI-Panoráma) - Az első
szovjet kommmentárok nagyjából egyformán itélték meg az NDK-beli
választásokon aratott kereszténydemokrata-konzervatív siker
következményeit: még gyorsabbá válik a két német állam egyesülési
folyamata. A siker fő okát - túl az NDK belső helyzetének viharos
változásain - a Kohl kancellár vezette nyugatnémet ,,kampánystáb,,
remek NDK-beli fellépéseivel magyarázták. Ismertek azok a
diplomáciai megnyilatkozások is, amelyek a német egység kérdésében
kialakult, s ma is formálódó szovjet álláspontot tartalmazzák. De
vajon melyek azok a mélyebb összefüggések, amelyek a szovjet
politikát meghatározzák, melyek azok a kérdések, amelyek megnyugtató
megválaszolásától függ: hogyan viszonyul a továbbiakban a
Szovjetunió a német egység megteremtéséhez?
Az elmúlt hónapok viharos változásainak üteme nemcsak az Egyesült Államokat, de Moszkvát is meglepetésként érte. A szovjetek számára a felismerést hozó fordulópont, az első igazi jelzés a keletnémetek tömeges áttelepülése volt.
Moszkában a német diplomácia hirtelen előtérbe került, rövid időn belül négyszer folytattak magas szintű tárgyalást NDK-beli politikusokkal (kétszer Modrow kormányfővel, továbbá Gysivel és Böhmével), s váratlanul ,,esett,, be a szovjet fővárosba Kohl és Genscher.
A Szovjetunió általános vonala világos volt, abból indult ki, hogy minden népnek joga van az önrendelkezésre, s ebből nem lehet a német népet sem kirekeszteni. A bonni vezetés egyre erőteljesebb akcióira a szovjet fél is hamar reagált: egyfelől elismerte, hogy az egység megteremtése mindenekelőtt a német nép ügye, de másfelől kezdettől hangoztatta, hogy annak megteremtése csak a közvetlenül érintettek (elsősorban a náci Németországot megadásra kényszerítő négy győztes hatalom és a szomszédos országok) és az egész európai, valamint nemzetközi biztonság érdekeinek összefüggésében képzelhető el.
A nyugatnémet vezetéssel ugyan e kérdésben sikerült elvi egyetértésre jutni, de Moszkva figyelmét nem kerülték el Kohl nyilatkozatai, amelyek szinte kizárólag a német egyesülési jogot hangoztatták. A gyakori szovjet nyilatkozatok az összefüggések rendszeréről éppen ezt az egyoldalúságot voltak hivatottak ellensúlyozni. (folyt.)
1990. április 3., kedd 12:27
|
Vissza »
|
|
Moszkva és a németkérdés (2. rész)
|
A szovjetek számára kezdettől fogva nem az egyesülés ténye, hanem annak tempója, alapja, módja volt kérdés. Moszkvában azt is látják, hogy a megoldás kulcsa az NSZK kezében van, noha világos, hogy az NDK lakosainak zöme is az egyesülés mellett van.
A szovjet németszakértők két irányzatot látnak jellemzőnek. Az egyik szerint nem szűnt meg az 1945 előtti Reich, tehát helyreállítani is a hosszú ,,Csipkerózsika-álmot,, alvó birodalmat kell. E felfogás értelmében nem két szuverén állam egyesül, hanem visszállítják a széttördelt birodalmat. A másik, realista irányzat abból indul ki, hogy két Németország egyesüléséről van szó, amelynek eredményeként egy új, harmadik Németország jön létre. Új kezdésről van szó, nem pedig az 1945-ben abbamaradt történet folytatásáról. (Vannak olyan vélemények is, hogy a mai nyugatnémet alkotmány szellemében végrehajtott egyesítés egy új Anschluss lenne.)
Külön elemzések tárgya az egyesülés ára, vagyis az, hogy mennyibe kerül mindez az NSZK-nak. A 160 milliárd DM-re becsült nyugatnémet nemzeti jövedelemből Bonn évente mintegy 80 milliárdot tud az egyesülésre, illetve a mai NDK-ra fordítani, s az összes várható költségeket jó 600 milliárd DM-re becsülik.
Ebből 60 milliárdra taksálják a pénzügyi unió megteremtését; a közutak, telefon és egyéb infrastrukturális hálózat rendbetétele 250-300 milliárdot vinne el; több tízmilliárd márkára rúgna a jelenlegi termelékenységi különbségekből fakadó bérkülönbségek megszüntetése, a termelékenység nyugatnémet szintre való felfuttatása; s végül ma még csak nagyon hozzávetőlegesen becsülhető meg a veszteséges keletnémet üzemek leállításának, átalakításának költsége.
A gazdasági kérdésekben is sok bizonytalansági tényezőt feltételeznek. Egyfelől akadnak sokan, akik úgy vélik: jó, hogy ilyen nagyok a költségek, hiszen ezek legalább egy évtizedre lefoglalnák Bonn figyelmét. Igaz, teszik hozzá mások, ezen évtized leteltével viszont megjelenik Európa politikai térképén egy mindenki másnál erősebb gazdasági és politikai hatalom, amely bizonyos diktátum veszélyét is hordozza. Megint mások attól félnek, hogy mindez lelassíthatja a közép- és kelet-európai változásokat.
A külső érintettek között az alapvető vita a jövendő NSZK státusának kérdése. Egyre erőteljesebb - NATO-n kívüli európai országok, köztük Magyarország részéről is - az az álláspont, amely szerint kiszámíthatóbb, ellenőrizhetőbbb egy NATO-tag egységes Németország, mint a semleges egységes Németország. (folyt.)
1990. április 3., kedd 12:28
|
Vissza »
|
|
Moszkva és a németkérdés (3. rész)
|
A Szovjetunió számára azonban mindez nem csak külpolitikai, világgazdasági kérdés, hanem a legközvetlenebb belpolitikai probléma is. Itt a legfontosabb a rendkívül erőteljes érzelmi töltet megfelelő figyelembe vétele.
Lényegében a szovjet közvélemény meghatározó része számára a németkérdés körüli nemzetközi megállapodások, a békeszerződés megkötése azt jelentené, hogy 45 évvel a náci Németország feltétel néküli kapitulációja után jogilag is véget ér a II. világháború.
Ezért kelt nagy figyelmet minden revansista megnyilvánulás, amelyekkel szemben Moszkva joggal követel megfelelő garanciákat, hiába képviselnek ezek az újfasiszta csoportok mindkét német államban egyelőre kormányon kívüli erőket.
Figyelemre méltó, hogy a konzervativok számára is amolyan utolsó erődítmény a világháborús emlékek napirenden tartása. Ennek számos jele van. Ott volt alig egy hónapja a veteránszövetség vezetőségének rendkívül kemény hangú nyilatkozata, amely az egyesülésben rejlő, amúgy valósnak látszó, veszélyekre hívta fel a figyelmet. Ugyancsak emlékezetes Jegor Ligacsov kb-ülésen elhangzott felszólalása, amely szintén az ügy árnyoldalára összpontosított.
Ezek az érzelmi szálak nagyon erősek, mivel a szovjet tömegtájékoztzatásban vélhetően ma sem történnek véletlen dolgok. Ugyancsak feltűnő, hogy az utóbbi hetekben, hónapokban ismét több, II.világháborús filmet vetítenek a szovjet televízióban.
Nyilván ez az oka annak, hogy Eduard Sevardnadze külügyminiszter egyik legutóbbi interjújában - megerősítve pe rsze a hivatalos szovjet politika következetes álláspontját - hosszasan beszélt arról, hogy saját családjának, s neki személy szerint milyen emlékei vannak a háborúból.
A szovjet vezetés ma az európai biztonság ügyét, s ezen belül a németkérdést a nukleáris háború veszélyének elhárítása után a legfontosabb nemzetközi kérdésnek tekinti. A tét a Szovjetunió, s a világ más országai számára is, lezárni egy nagy korszakot, s végre a terhektől megszabadulva túllépni a II. világháború következményein. S ez igaz nemcsak Németország esetében, hanem a Szovjetunió Japánhoz fűződő viszonyára is, bár ott az áttörés még várat magára. +++
Szántó András (Moszkva), MTI-Panoráma
1990. április 3., kedd 12:28
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|