|
|
 |
|
 |
- Pártok vezetői - 4. folyt.
|
Végezetül függetlenül mindattól, hogy nem sikerült igazából
fergeteges hangulatot teremtenünk, azért hagytam ott jó érzésekkel
gyűlést, mert minden kérdésre sikerült ésszerűen és nyugodtan
beszélni, a legnehezebb kérdésekről is. Az elszámoltatás például, a
világkiállítás, a koalíció, az SZDSZ-szel való viszony. Ezekről mind
sikerült nagyon higgadtan és nagyon nyugodtan beszélni anélkül, hogy
az emberekben olyan idulatok keletkeztek volna, amelyeket nehéz
megfékezni, illetve úgy gondolom, az emberek elfogadták a
legnehezebb kérdésekben is a higgadt, érvelő álláspontjainkat. Ez
mindig siker.
Magyarországon ma nem könnyű a kommunistákról, az
elszámoltatásról, a kiskirályokról, a középkáderekről úgy beszélni,
hogy a közönség ne pattanjon fel, és ne kezdje el rázni az öklét,
hogy akkor az ember ne hazudjon. Ezt a két dolgot összeegyeztetni,
vagy megőriztetni az emberekkel a higgadtságukat és ugyanakkor
igazat mondani, nem titkolni a szándékainkat, ez a legnehezebb
feladat, és ez ma sikerült.
- Te azt mondtad, hogy az elmúlt hetekben 12-14 megyében
tartottál választási gyűléseket. Mi a benyomásod az emberek
véleményéről, felfogásáról ezek után a közgyűlések után?
- Talán már 14 fölött is vagyok mostanság. Nagyon sok, nagyon
különböző. Nagyon sok minden függ attól, hogy az ember az ország
melyik részében van. Nem ugyanaz a hangulat Békésben, mint a
nyírségi körzetben, és ez nem azonos azzal, amit az ember mondjuk
Szombathelyen tapasztal. De van néhány általános vonás, amely
azonban minden megyében fellelhető.
Az egyik egy óvatos reménykedés. Egy nagyfokú, bizalmatlansággal
párosuló reménykedés. Állandóan ismételgetik, hogy persze hátha
sikerül, de mégis miért sikerülne? Tehát egy ilyen pesszimizmussal
vegyes bizakodás. Kételkedéssel vegyes kis optimizmus, ez nagyon
általános. Ha az ember tudja erősíteni az utóbbit, vagyis az
optimizmust, akkor erőt tud önteni az emberekbe. (folyt.)
1990. március 17., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|