|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Nagy Erzsébet interjúja
|
München, 1989. február 16. (SZER, Világhíradó) - Miközben Budapesten folyik a vita a köztemető 301-es parcellájáról, vagyis arról, hogy megállapítható-e, kiket temettek oda, megszólalt Nagy Imre lánya, Nagy Erzsébet is. Rádiónknak adott nyilatkozatát hallják: - Néhai édesanyámnak, Nagy Imre özvegyének, valamint családom egyetlen tagjának sem volt soha szándékában - ahogy nekem sem - az eltelt évtizedek alatt apám hamvainak kiadatását kérni. Apám tetemének újratemetését kérésünk nélkül, a kormányzat kezdeményezte. A férjem és én két ízben folytattunk tájékozódó tárgyalást, 1988. december 21-ikén és ez év február 13-ikán az Igazságügyi Minisztérium ezzel megbízott képviselőivel, álláspontjaink kölcsönös megismerésére. Miért hangsúlyozom ezt? Mert családom és jómagam mindig apám és küzdőtársai szerepének tárgyilagos megítéléséért harcoltunk és nem az újratemetésért, amit természetesnek és elidegeníthetetlen emberi jognak tartottunk és tartunk. A családom és én a magyar történelemnek azt a szakaszát, ami 1956. október 23-ikától a munkástanácsok felszámolásáig tartott, a maga teljességében mindenkor forradalomnak, szabadságharcnak, nemzeti felkelésnek ítéltük. A kivégzetteket pedig a forradalom és szabadságharc, a nemzeti felkelés mártírjaiként tiszteljük. Úgy gondoljuk, hogy Magyarországon megindult az a folyamat, ami egy demokratikus jogállam létrehozásával egyidejűleg meggyőződésünk szerint - 1956-ot is azoknak a nemes történelmi és erkölcsi alapoknak a sorába emeli a hazai közéletben, melyekre jövőjét építeni kívánja. 1956 - apám, Nagy 'Imre és harcostársai szerepének megítélése - ma ismét vízválasztó szerepet játszik a magyar közéletben. Egy egész korszak, a Kádár-korszak és a folyó utóvédharcok ideje, amiről szó van. Ennek megfelelően a történelmi értékelés megváltozása alapvetően befolyásolja így vagy úgy az érintettek sokaságát ezen vagy azon az oldalon. Egy küzdelemről van szó, ami részünkről az igazi népuralomért folyik. Most békés úton történik ez, politikai eszközökkel. Tehát ezért és kizárólag ebbeli hitünktől indíttatva tartjuk lehetségesnek, hogy még ebben az évben, június 16-ikán, egy évvel a pere-lachaise-i emlékmű felavatása után Nagy Imre hamvai valamennyi harcostársával együtt ténylegesen és jelképesen a budapesti Új Köztemető 3,01-es parcellájában, ahol jelenleg is nyugszanak, egy kollektív emlékmű alapkövének ünnepélyes letételével egyidejűleg újratemettessenek. +++
1989. február 16., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|