 |
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
 |
- Magyar gyorssegély Romániának - 1. folyt.
|
Így indult el Tóth István is, akinek emlékét nemcsak két árvája
őrzi, és azok is, akiknek kocsijában a stopposoknak álcázott secusok
bombája robbant. De áldozatot hoztak azok, akik éjjel-nappal
dolgoztak a gyűjtőhelyeken, és az a nyugdíjas néni is, aki az
ünnepekre félrerakott utolsó fillérjein vett egy kiló cukrot,
eltotyogott vele a Ó utcába és megvárta, hogy felrakják ajándékát a
teherautóra, és megvárta, amíg az elindul - nem bizalmatlanságból,
hanem mert lehetőségeihez mérten teljességében akarta érezni az
adakozás, a szeretet örömét.
És mennyivel gazdagabb lett az a kisgyerek, aki nagy szatyrot
cipelő szüleivel együtt jött, kezében a szenteste karácsonyfájáról
begyűjtött maréknyi szaloncukorral, és csak állt, szó nélkül nyújtva
azt a rakodó önkénteseknek, akik először nem tudtak mit kezdeni
vele, majd látva a gyerek várakozását kis dobozva téve tették a
többi csomag közé. Ez a gyerek talán nem is értette miről van szó,
de megtanulta az adás örömét.
Ilyen példát nagyon sokat lehetne felhozni. Egy kis faluban
láttam, amikor az utcán megállt a helyi szervezetek autója, szinte
minden házból tettek rá valamit. Ki egy kötény krumplit, ki ötven
forintot, s amikor az egyik tyúkját nem vették el - mert élő állat -
beszaladt és kihozott 10 tojást. És voltak olyanok is, akik
tehetségükhöz mérten ezreket adtak. Senki nem azt méricskélte,
ajándéka kihez jut el - magyarhoz, románhoz, vagy szászhoz -, a
lényeg az volt, hogy odajusson, ahol szükség van rá.
Az elmúlt évben Európa előtt kétszer vizsgázott emberségből az
ország. Először, amikor minden tiltakozás - és akkor még kiátkozás
ellenére - megnyitottuk a keletnémet menekülők előtt a határt, az
utat a szabadsághoz, és ez a tény sokkban hozzájárult az NDK
rendszerének megdőléséhez. Másodszor pedig most decemberben - és még
jelenleg is -, de igazán szükség akkor volt rá és azonnal, hiszen
kétszer ad, ki gyorsan ad. És a szegény mindig többet ad, mint a
gazdag, hiszen nem a fölöslegéből, hanem saját szükségletéből adja
azt. (folyt.)
1990. január 11., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|