|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Beszélnek a menekültek
|
Köln, 1989. augusztus 25. (DLF) - Május eleje óta, amikor a nyugati sajtó kitörő örömmel jelentette, hogy Magyarország hozzálátott a vasfüggöny eltávolításához, csak idő kérdése volt az NDK Nyugatra vágyó polgárainak áradata. Jelenleg az NDK mintegy 200 ezer lakója tartózkodik Magyarországon. Hogy közülük hányan fognak akár ötödször vagy nyolcadszor is nekivágni az egyes helyeken szigorúan, másutt kevésbé szigorúan őrzött osztrák határnak, senki sem tudná megmondani. Egyes becslések szerint 10 ezren. Mindenesetre eddig több mint háromezren jutottak át Ausztriába, és onnan igen gyorsan a Szövetségi Köztársaságba. A hét végén Nyugatra jutott NDK-menekültek közül néhányan a vesztfáliai Schöppingenben számoltak be Magyarországon töltött napjaikról, menekülésük előzményeiről és körülményeiről munkatársunknak, Romhányi Istvánnak. - Úgyszólván egyenesen a határhoz autóztunk. Körülnéztünk. A falubeliek látták ezt, valaki mutatta: arra van a határ. Majd kézjelekkel magyarázta, hogy kövessük. Amikor egy eldugottabb helyre érkeztünk, kézzel lábbal elmagyarázta, hogyan is juthatunk át a határon. Azt gondoltuk magunkban, a magyarok nagyon nyitottak ügyünk iránt, megértőek, de így utólag meg kell állapítanunk: nem egészen így volt. Aznap este egy másik falunál akartuk megkísérelni a határátlépést. Autónkat egy paraszt telkén állítottuk le. A kutyák hangosan ugattak. A férfi kinézett az ajtón. Mivel korábbról jó emlékeink voltak a magyarokról, nem gondoltunk semmi rosszra. Hasonló helyzetben mi is megértést tanúsítanánk, gondoltuk magunkban, és útnak indultunk. Két órát gyalogolhattunk a sötétben. A szúnyogok össze-vissza csípkedtek bennünket. Már azt sem tudtuk, hol járunk. Aztán egy osztrák falu fényeit láttuk. Gondoltuk, sikerült. Eliszonyodtunk, amikor két magyar határőr lépett ki a bokrok mögül. Egy farkaskutyát vezettek pórázon. (folyt.)
1989. augusztus 25., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|