 |
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
 |
- NDK menekültek - 1 folyt.
|
Ami az utcák képét illeti, a szürkeség, az emberek közötti
kapcsolatokban a szolidaritás, a közéletben pedig szinte páratlan
képmutatás jellemzi az NDK-t. Csoda ez ott, ahol 1933 januárja,
Hitler hatalomrajutása óta nem ismertek mást, mint diktatúrát,
megszállást és megintcsak diktatúrát.
Az NDK utazni vágyó polgárai előtt 1961 augusztus 13-dika óta
csak Európa keleti fele és a Szovjetunió áll nyitva. A vágyak
végállomásai Szamarkand, Várna és Budapest voltak. Budapest ezekben
a hetekben, amikor, mint minden nyáron az NDK-ás turisták tízezrei
árasztják el nemcsak a Balatont, hanem egész Magyarországot,
jónéhány keletnémet számára nem uticél, hanem átszállóhely, egyfajta
váróterem, ahol kisszuszantják magukat azok, akik szűkebb hazájuktól
lélekben már elbúcsúztak és erőt, értesüléseket gyűjtenek ahhoz,
hogy megtegyék a döntő, még ma is, és még a magyar-osztrák határon
is kockázatos utolsó lépést. Az elrozsdásodott és egyébként is
túlhaladottá vált vasfüggöny magyar szakaszának eltávolítása a világ
szemében példátlan presztizsnyereséget hozott a magyar vezetésnek.
George Bush amerikai elnök budapesti látogatása óta, aki díszes
kazettában vihette el magával a szögesdrót egy darabját, az NDK-sok
özöne egyszeriben kényes problemává tette a határkérdést.
Magyarország vezetői jogosan hangsúlyozzák, hogy a német államok
közötti nézeteltérések megoldása nem rájuk tartozik. Bár az is igaz,
amit Pozsgay Imre Bonnban mondott, hogy tudniillik a magyar
határőrségnek nem más országok polgárainak az őrzése a feladata. A
magyar kormányt, mint tudjuk, újabban nemcsak szövetségesi
kötelezettségei kötik, hanem a genfi menekültügyi konvenció
előírásai is, amelyek a humanitás szellemében fogantak. Látszólag
egyfajta középutat is választhatna, pedig középút itt valójában
nincs. Azok az emberek, akik az NDK-nak fordítanak hátat, nem
részesülhetnek más elbírálásban mint azok, akik a reálisan még
mindíg létező sztálinizmus más birodalmaiból menekültek el.
Szivélyes üdvözlettel Romhányi István. +++
1989. augusztus 12., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|