|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
- Interjú Krassó Györggyel - 2. folyt.
|
Még annyit mondanék a temetésről, hogy bizonyos értelemben különös temetés volt. Sok minden volt a háttérben, amiről Magyarországon sem értesültek. Én azt hiszem, hogy amikor elindult 1956 rehabilitálásának a folyamata, akkor a párt reformszárnya Pozsgay Imre vezetésével - itt van ugye a Pozsgay Imre - úgy számított, hogy mivel a Magyar Szocialista Munkáspártot Nagy Imre alakította meg, a Nagy Imre rehabilitálásával a párt visszaszerezhet valamit a szinte teljesen elveszített ha nem is népszerűségéből, hanem az iránta érzett respektusból, és egy újjáalakult és Nagy Imre hagyományait folytató párt valamelyest népszerűségre tehet szert az elkövetkező választások előtt. Tehát ennek a tervnek a lényege az volt, hogy a forradalomról beszélve a refomkommunizmust rehabilitálják. Ez végig érezhető volt egyébként a temetés előkészületein, a cikkeken, a könyveken, amit kiadtak, az írásokon, de nem lehetett megakadályozni, hogy fellépjenek olyan csoportok és megjelenjenek olyan hangok, amelyek maradéktalanul egész 1956 rehabilitálását, tehát a névtelen forradalmárok, százak rehabilitását éppen olyan fontosnak, sőt még fontosabbnak tartották, mint a négy vagy öt vezetőét. Ez a gyászbeszédekben különösen látható volt, ahol a két legjobban beszélő, a két legszebb és a legfontosabb kérdésekre összpontosító beszéd Rácz Sándoré volt és Orbán Viktoré. De én most csak arra akarok ebben a vonatkozásban utalni, hogy Orbán Viktor a beszédében félreérthetetlen utalásokat tett arra, hogy a reformkommunisták nem sajátíthatják ki 1956-ot. Még egy momentumot megemlítenék: sok minden egyebet mondhatnék ebben az összefüggésben, például beszélhetnék arról, hogy a 301-es parcellát mintha helyettesíteni akarnák a 300-assal, ami azelőtt szemétdomb volt, most viszont egy gyönyörűen begyepesítet, utakkal ellátott díszsírhely, ahol jelenleg csak öt volt reformkommunista vezető fekszik, hiszen Nagy Imre lánya nem engedte az édesapja holttestét oda temetni, de ezzel csak azt akarom említeni, hogy volt egy másik megemlékezés-terv, amelyet a Történelmi Igazságtétel Bizottság megakadályozott. (folyt.)
1989. június 18., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|