|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
- Interjú Bill Lomaxszal - 3. folyt.
|
- Pozsgay Imre és az MSZMP reformszárnya valóban ebben a megvilágításban kezd feltűnni, mint a magyar történelemmel és hagyományokkal összeillő szocializmus bajnoka. Felszínesen ebben van is valami igazság. De ha tüzetesebben megvizsgáljuk a szereplőket és a folyamatokat, akkor az összehasonlítás sóntít. Nagy Imre sohasem akart hatalmat magának. Sohasem módosította elveit annak érdekében, hogy hatalmat szerezzen. Egész pályafutása során következetesen kitartott meggyőződései mellett. Rendszeresen megtagadta az önkritika gyakorlását, és nem volt hajlandó egyezkedni fogvatartóival. Ilyen ember maradt az utolsó pillanatig. Ugyanez nem mondható el Pozsgay Imréről. Neki például 33 évbe tellett, hogy rájöjjön: mi történt 1956-ban. Ami a Nagy Imrét támogató reformkommunistákat illeti, majdnem mindegyik valamikor hívő kommunista volt, aki rájött hogy egykori ideáljait a terror és az elnyomás szentesítésére használták fel. Ők aztán a kiábrándultság és a bűntudat hatására próbálták jóvátenni az általuk elkövetett vétkeket. De - mint egykori hívőknek - cselekedeteik rugója továbbra is a szenvedélyes meggyőződés maradt. A mai reformkommunista nemzedék viszont pályafutását az 1956 utáni terror és elnyomás éveiben kezdte. Felemelkedésük időszaka a kádárista kényszer és korrupció évtizedeire esett. Nehéz elhinni, hogy jelenlegi átállásuk Nagy Imre és a forradalom ügye mellé nem épp olyan opportunista és elvtelen, mint amilyen korábbi belenyugvásuk volt 1956-nak ellenforradalomként való megbélyegzésébe, vagy Nagy Imre árulóként történt kivégzésébe. (folyt.)
1989. június 16., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|