|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Temetés - nyilatkozatok az NSZK-ból
|
Köln, 1989. június 16. (DLF) - Nagy Imre nem merült feledésbe Németországban sem. Tragikus sorsa a németek emlékezetében is összeforrott az 1956-os magyar forradalom bukásának emlékével. A magyar politikus temetése kapcsán három kérdést tettünk fel a német közélet négy jól ismert személyiségének: Annemarie Renger asszonynak, a Bundestag jelenlegi alelnökének, aki első női elnöke volt a bonni parlamentnek, Walter Jens professzornak, a német PEN Club volt elnökének, Otto von Habsburgnak, a strasbourgi Európa Parlament tagjának és Otto Schilynek, a német és a magyar parlament tagjaiból alakult közös csoport elnökének. Az első kérdés így hangzott: hogyan él az ön emlékezetében Nagy Imre halálának, kivégzésének híre, hogyan reagált ön akkor a lakonikus közleményre? - Amikor 1956-ban Magyarországon kitört a népfelkelés, engem ez annyira felvillanyozott, hogy Magyarországra akartam utazni. Úgy éreztem, valahogy ki kell nyilvánítanom rokonszenvemet, valahogy fel kell ajánlanom segítségemet, mert vissza nem térő történelmi eseményeknek vagyunk tanúi. Nagy Imre akkoriban olyan embernek számított, aki jelképszerűen tudta megtestesíteni azt a demokratikus társadalmat. Nagy Imre kivégzése azután azt hiszem, nemcsak iszonyattal töltött el mindannyiunkat, hanem bénítóan is hatott. Megrendítette hitünket, hogy Európának ezen a részén is megváltozhat valami, hogy az ott élő népek is megszabadulhatnak a Szovjetunió szorítása és katonai nyomása alól. (folyt.)
1989. június 16., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|