Rendszerváltás és az MTI

	Nemzeti csúcstalálkozó
---------------------- München, 1990. március 6. (SZER, Magyar híradó) - Nehéz lenne megmondani, hogy a Magyar Néppárt azzal a meggondolással tagadta-e meg késő éjszaka az amúgy is sovány közös nyilatkozat aláírását, hogy az alá nem írás - lásd: SZDSZ, Fidesz példája - népszerűséget jelent, vagy egyszerűen azért, mert képviselőik fáradtak voltak a 11 órás marathoni tárgyalás után. Ha figyelembe vesszük, hogy mi volt az aláírás megtagadásának két megnevezett oka, a párt magatartása még kevésbé érthető. Az egyik kívánság úgy hangzott, hogy állítsanak listát azok a pártok is, amelyek nem kerültek fel az országos listára. Ezt a többiek azon az alapon utasították vissza, hogy az törvénysértés lenne. A másik követelés az volt, hogy a pártok még a választások előtt számoljanak el pénzforrásaikról. Itt azt a választ kapták, hogy az érvényben lévő két törvény kielégítő. Tény, hogy az elmondottak tanúsága szerint a Magyar Néppárt és a többi résztvevő között még az a halvány egyetértés sem létezik, mint amely összeköti a másik tizenegyet. Aztán feltünt egy egészen új fenomén: az egykori barátok, fegyvertársak, a Fidesz és az SZDSZ közötti feszültség. Mindenekelőtt a fiatal demokraták képviselői - Orbán Viktor és Deutsch Tamás - reagáltak élesen az SZDSZ-es Tölgyessy Péter megnyilvánulásaira. Az ok - mint az a folyosói beszélgetésekből kiderült - nézeteltérés a jelöltek állítása körül. Az egyik a másikat okolja azért, hogy számos kerületben szembetalálja magát a két párt prominens tagja. A további pártok közötti szokásos és természetes nézeteltérések mellett már csak az tünt fel, hogy a Hazafias Választási Koalíció képviselői mennyire csorbítatlanul átvették anyaszervezetük, a Népfront kerek mondatokba csomagolt, semmit nem mondó frázisait. Ez arra legalább jó volt, hogy megmutassa, milyen nagy utat tett meg az MSZP a demokratizálódás útján, az ő küldöttjeitől ilyesmit nem hallottunk. (folyt.) 1990. március 6., kedd
Vissza »

	- Nemzeti csúcstalálkozó - 1. folyt.
Érdekes volt figyelni Németh Miklós miniszterelnök arcát, amikor számtalan összefüggésben figyelmeztették arra, hogy hány napja van még vissza kormányának. Ez a hosszú évtizedek óta kétségtelenül legsikeresebb magyar miniszterelnök - a megjelölés a gyenge mezőny ellenére is rangot ad -, szóval ő, aki olyan fontosnak tartja a hatékonyságot, egyrészt láthatóan sajnálta az elbeszélt tizenegy órát, másrészt tisztában van azzal, hogy a jövő a jelenlévő pártoké, és azoké a demokratikus parlamenti módszereké, amelyek ugyan időt rablóak, de egyben feltételei is az új társadalmi rendszernek. Ezt figyelembevéve a miniszterelnök messzemenő kompromisszum-készséget mutatott. Azonnal beleegyezett abba, hogy vizsgálják felül a kormány vitatott döntését arról, hogy miért vette el az Állami Népességnyilvántartó Hivataltól a választási szavazatszámlálás jogát, és helyezte azt saját belügyi jogkörébe. A kompromisszum: mindkét intézmény számol. Ez a módszer lehet bonyolult, lehet költséges, de mindenesetre messzemenően kizárja a csalás lehetőségét, és azért ez nem elhanyagolható szempont egy ilyen választásnál. A másik terület, ahol kompromisszum született a miniszterelnök és a pártok között: a szovjet csapatkivonás ügye. A demokratikus pártok ragaszkodtak ahhoz, hogy a kormány csak akkor kössön egyezményt, ha azzal biztosítani tudja az aláírást követő három hónapon belüli kivonulást. Erre ugyan nem született ígéret, de arra igen, hogy két napon belül tájékoztatják a pártok képviselőit a helyzet állásáról, és a pártok küldhetnek megfigyelőket a tárgyalásokra. Az egyezményt - amelyet feltehetően még ez a kormány meg fogja kötni - csak a következő parlament ratifikálja majd. (folyt.) 1990. március 6., kedd
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- Nemzeti csúcstalálkozó - 2. folyt.
A legfeltűnőbb, legőszintébb magatartást talán a negyedik napirendi pont megvitatásánál tanúsították a pártok - pedig itt annyira nem volt megegyezés, hogy ezt még fel sem említették a kiadott nyilatkozatban, és éppen ez az. Az első hozzászólási kör után világos volt, hogy nincs megegyezésre kilátás a tévé és rádió felügyeletének kérdésében. Az ilyen magatartásokról kinek-kinek meg lehet a véleménye, de a 40 éve nélkülözött világos beszéd, az őszinteség jele az, hogy nincs ködösítő kimagyarázás. A tizenkét párt képviselője hosszú, fárasztó vitában adta tanújelét annak, hogy ha nem is mindig zökkenőmentesen, de élni tud a parlamentarizmus játékszabályaival. +++ 1990. március 6., kedd
Vissza »