 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt tiltakozó közleménye
"Tudomásunkra jutott, hogy az egész
országot elárasztották a Keresztény Nemzeti Unió
propagandaanyagával. Az Unió tagjaként többek között felsorolják a
Kereszténydemokrata Néppártot is. Ezennel értesítjük a tisztelt
választópolgárokat, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt nem volt és
jelenleg sem tagja semmiféle Keresztény Uniónak. Nevünk
szerepeltetése a röplapokon tudtunk nélkül történt. Nemcsak
elhatároljuk magunkat, de tiltakozunk is az ellen, hogy nevünket íly
módon propagandacélokra felhasználják.
"
SZER, Késő esti mai nap, Bárdi István:
A CIA igazgatója a KGB-ről
"A szovjet titkosszolgálat, a KGB továbbra is kifejti
aknamunkáját, és ez a jövőben is így lesz - állapította meg Webster,
a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA igazgatója.
A peresztrojkában - mondotta Webster - mindössze annyiban
változtak a dolgok, hogy kifelé a KGB lojálisabb mezt öltött. Ez úgy
értendő, hogy most kerülik a különsen otromba, túlságosan nyílt
akciókat, nehogy feltűnést keltsenek a sajtóban. Új az is, hogy a
Szovjetunió területén a KGB mérsékelni lászik az ellenzékkel
szembeni brutalitását. Hasonló taktikaváltás tapasztalható Moszkva
szövetségeseinek, a kelet-európai országoknak a házatáján is."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Az Országos Választási Bizottság közleménye
|

1990. február 24., szombat - Az Országos Választási
Bizottságnál a jogszabályi előírásoknak megfelelően 1990. február
23-án 24 óráig, a lehetséges utolsó időpontig tizenkét párt
jelentette be jelöltjeit az országos listáján. Ezek a következők:
Agrárszövetség, Fiatal Demokraták Szövetsége, Független Kisgazda-,
Földmunkás- és Polgári Párt, Hazafias Választási Koalíció,
Kereszténydemokrata Néppárt, Magyar Demokrata Fórum, Magyar Néppárt,
Magyarországi Szociáldemokrata Párt, Magyar Szocialista Munkáspárt,
Magyar Szocialista Párt, Szabad Demokraták Szövetsége, Vállalkozók
Pártja.
Az Országos Választási Bizottság megkezdte az országos listák jelöltjeinek nyilvántartásba vételét, és legkésőbb február 28-áig közzéteszi a jelöltek névsorát. (MTI)
1990. február 24., szombat 00:23
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|