 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Szegények és Kiszolgáltatottak Szövetségének állásfoglalása a tömeges elbocsátásokról
"A nemzetgazdaság és a munkavállalók közös érdekében szükségesnek
tartjuk, hogy emberi és társadalmi katasztrófákhoz vezető
létszámcsökkentések, munkanélküliség helyett részesítsék előnyben a
fokozatos átmenetet: ahol feltétlenül szükséges, alkalmazzák a
munkaidő csökkentésének módszerét az elbocsátások helyett."
SZER:
Választási harc - 2. folyt.
"a Heti Világgazdaság holnapi számában közli a Medián
közvéleménykutató kisszövetkezet - tehát egy független csoport -
felmérését, amely szinte a másikkal egy időben készült, de aránylag
eltérő eredményeket hozott. Ennek értelmében a kérdésre, hogy kit
választana, ha most vasárnap szavazna, a következő válaszokat
kapták: MDF 16 százalék, SZDSZ 15, független kisgazdák 11, MSZP 11
és Fidesz 6 százalék. "
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Tüntetés Grósz Károly jelenléte ellen Leninvárosban -
Fejlemények
|

1990. február 14., szerda - Csaknem ezer ember tüntetett
szerdán este a leninvárosi Derkovits Gyula Művelődési Központ
épülete, illetve a helyi televízió stúdiója előtt. A Magyar
Demokrata Fórum által szervezett demonstráció résztvevői az ellen
tiltakoztak, hogy az MSZMP képviseletében Grósz Károly is részt
vegyen azon a leninvárosi televízió által szervezett stúdióvitán,
amely a térség gazdasági gondjait tűzte napirendre.
Körülbelül kétszáz ember a demonstráció befejeződése után is a művelődési központ, illetve televízió stúdió előtt maradt, s feszült hangulatban várta Grósz Károly érkezését. Mikor megpillantották, körbefogták, lökdösték, köpködték, állítólag meg is ütötték. Végül a rendezők szabadították ki a dühös tömegből, amely azt kiabálta: ,,Elegünk volt mindazokból, akik tönkretették országunkat. Nem akarjuk se látni, se hallani Grósz Károlyt,,.
A stúdióvita elmaradt. A városi televízióban felolvasták azt a közleményt, hogy az MSZMP feljelentést tesz a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete ellen a tüntetés megszervezéséért. Ugyancsak feljelentést tesz a Legfőbb Ügyészségen a Leninvárosi Rendőr-főkapitányság ellen. (MTI)
1990. február 14., szerda 21:55
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|