 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Szegények és Kiszolgáltatottak Szövetségének állásfoglalása a tömeges elbocsátásokról
"A nemzetgazdaság és a munkavállalók közös érdekében szükségesnek
tartjuk, hogy emberi és társadalmi katasztrófákhoz vezető
létszámcsökkentések, munkanélküliség helyett részesítsék előnyben a
fokozatos átmenetet: ahol feltétlenül szükséges, alkalmazzák a
munkaidő csökkentésének módszerét az elbocsátások helyett."
SZER:
Választási harc - 2. folyt.
"a Heti Világgazdaság holnapi számában közli a Medián
közvéleménykutató kisszövetkezet - tehát egy független csoport -
felmérését, amely szinte a másikkal egy időben készült, de aránylag
eltérő eredményeket hozott. Ennek értelmében a kérdésre, hogy kit
választana, ha most vasárnap szavazna, a következő válaszokat
kapták: MDF 16 százalék, SZDSZ 15, független kisgazdák 11, MSZP 11
és Fidesz 6 százalék. "
|
|
 |
|
 |
 |
 |

- Mi történt az MSZMP székháza előtt - 1. folyt.
|

Én viszont azt mondtam, nem a Németh-kormány csinálta. A társadalombiztosítási törvényt, amelynek az alapján én ezt a táppénzt kapom végül is az ő kormánya, illetve az MSZMP által delegált Országgyűlés fogadta el. Ezért én a jelenlegi kormányt nem teszem felelőssé, hanem természetszerűen a volt, és a megelőző Kádár-kormányt, és azok ott vannak az MSZMP tagjai között.
A Grósz Károly rövid úton ott hagyott, nem adott a kéregetőnek.
Az általam személyesen ismertek közül egyetlen egy volt, aki adakozott - mert eddig ugyan négy ismeretlen elvtárs azért dobott valamit a perselykémbe. Személyesen ismertem a televízióból Baranyi Ferenc koszorús költőnket, akit szintén leszólítottam, és problémám előadása után végül is 20 forintot belerakott a perselyembe.
Így a kéregetésem végeredménye: négy darab 20 forintos, és egy darab 2 forintos - azaz 82 forint volt. Kettő és fél órai munkával szedtem össze. Nem jött össze a 300 forint a bérletemre - sajnos.
- Gondolom, az elhangzottakhoz nem szükséges kommentár. +++
1990. február 8., csütörtök
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|