 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Szegények és Kiszolgáltatottak Szövetségének állásfoglalása a tömeges elbocsátásokról
"A nemzetgazdaság és a munkavállalók közös érdekében szükségesnek
tartjuk, hogy emberi és társadalmi katasztrófákhoz vezető
létszámcsökkentések, munkanélküliség helyett részesítsék előnyben a
fokozatos átmenetet: ahol feltétlenül szükséges, alkalmazzák a
munkaidő csökkentésének módszerét az elbocsátások helyett."
SZER:
Választási harc - 2. folyt.
"a Heti Világgazdaság holnapi számában közli a Medián
közvéleménykutató kisszövetkezet - tehát egy független csoport -
felmérését, amely szinte a másikkal egy időben készült, de aránylag
eltérő eredményeket hozott. Ennek értelmében a kérdésre, hogy kit
választana, ha most vasárnap szavazna, a következő válaszokat
kapták: MDF 16 százalék, SZDSZ 15, független kisgazdák 11, MSZP 11
és Fidesz 6 százalék. "
|
|
 |
|
 |
 |
 |

- A Fekete Doboz dokumentumai - 2. folyt.
|

A másik érv pedig az, hogy az itt látható hölgyek és urak, akik az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalássorozatán részt vettek, amelyről kétségtelenül szerintem nagyon érdekes, izgalmas és minden bizonnyal egyedülálló történelmi dokumentumot készített a Fekete Doboz, közülük jó náhányan képviselőjelöltek. Képviselőjelöltek olyan választókerületekben, ahol rajtuk kívül 2-3-4-5-6-8 jelölt is szeretne még indulni és versenyezni az adott egy képviselői helyért. Így tehát, ha ezt ilyen tömegben a képernyőre tennénk, akkor meggyőződésem, hogy nagyon súlyos sérelmet szenvedne az a bizonyos kívánatos esélyegyenlőség.
- Ön Grósz Károlyt védi most 9 ellenzéki párttal szemben? - A kérdés rendkívül látványos és tetszetős. Nem Grósz Károlyt védem, hanem próbálok egy valamilyen elvrendszert védeni személyektől teljesen függetlenül.
- Az interjúnak csak egy részét közvetítettük, a teljes szöveget külön műsorban szeretnénk adásra tűzni, amelynek időontját előre közöljük. +++
1990. február 7., szerda
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|