 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Szegények és Kiszolgáltatottak Szövetségének állásfoglalása a tömeges elbocsátásokról
"A nemzetgazdaság és a munkavállalók közös érdekében szükségesnek
tartjuk, hogy emberi és társadalmi katasztrófákhoz vezető
létszámcsökkentések, munkanélküliség helyett részesítsék előnyben a
fokozatos átmenetet: ahol feltétlenül szükséges, alkalmazzák a
munkaidő csökkentésének módszerét az elbocsátások helyett."
SZER:
Választási harc - 2. folyt.
"a Heti Világgazdaság holnapi számában közli a Medián
közvéleménykutató kisszövetkezet - tehát egy független csoport -
felmérését, amely szinte a másikkal egy időben készült, de aránylag
eltérő eredményeket hozott. Ennek értelmében a kérdésre, hogy kit
választana, ha most vasárnap szavazna, a következő válaszokat
kapták: MDF 16 százalék, SZDSZ 15, független kisgazdák 11, MSZP 11
és Fidesz 6 százalék. "
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Az MSZMP XIV. kongresszus II. fórdulója után
|

-------------------------------------------- München, 1990. január 29. (SZER, Magyar híradó) - Amikor mi voltunk uralmon, legalább disznó-pörköltre jutott - mondta az egyik küldött szombaton, az MSZMP XIV. kongresszusának II. fordulóján. Elfelejtette hozzátenni, hogy hála azoknak a nyugati kölcsönöknek, amelyeket most kell visszaadni.
Persze nem ez a hiányérzés volt az egyetlen, amely felülkerekedik azokban, akik figyelemmel kísérik a rossz emlékű eseményekhez szokott Építők Rózsa Ferenc Székháza szombati felszólalásait.
Sokan szégyellik, szomorúnak tartják, hogy 30 éven át olyan emberek lehetettek élet-halál urai hazájukban, akik ma ilyen kijelentéseket tesznek - idézem -:
"A szocializmus kényszerítette a tőkéseket rá, hogy profitjuk egy részét a munkások javára fordítsák. A nyugati dolgozók magas életszínvonalukat nekünk köszönhetik".
Ugyanez az ember másutt: "A mi válságunk oka a kapitalizmus. A fejlett tőkés országok ránk zúdították saját nehézségeiket".
Aki ezeket mondta - Thürmer Gyula, az MSZMP elnöke - Grósz Károly egykori tanácsadója. Hadd ne minősítsük ezeket a kijelentéseket, valamint azt a nem egészen önzetlen ígéretét sem, hogy pártja nem követeli a számonkérést a múlt hibáinak elkövetőitől.
A szomorúságot derű válthatja fel, amikor arról értesülünk, hogy Marosán György - akin egykor "Buci Gyuri" néven nevetett az egész ország - következetesen Duna-gátat emlegett Duna-gate helyett. Így hallgatói azt hihették, hogy a bős-nagymarosi vízlépcsőről beszél, és nem a lehallgatási botrányról. Vagy talán ők sem vették észre? (folyt.)
1990. január 29., hétfő
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|