 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Szegények és Kiszolgáltatottak Szövetségének állásfoglalása a tömeges elbocsátásokról
"A nemzetgazdaság és a munkavállalók közös érdekében szükségesnek
tartjuk, hogy emberi és társadalmi katasztrófákhoz vezető
létszámcsökkentések, munkanélküliség helyett részesítsék előnyben a
fokozatos átmenetet: ahol feltétlenül szükséges, alkalmazzák a
munkaidő csökkentésének módszerét az elbocsátások helyett."
SZER:
Választási harc - 2. folyt.
"a Heti Világgazdaság holnapi számában közli a Medián
közvéleménykutató kisszövetkezet - tehát egy független csoport -
felmérését, amely szinte a másikkal egy időben készült, de aránylag
eltérő eredményeket hozott. Ennek értelmében a kérdésre, hogy kit
választana, ha most vasárnap szavazna, a következő válaszokat
kapták: MDF 16 százalék, SZDSZ 15, független kisgazdák 11, MSZP 11
és Fidesz 6 százalék. "
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Az MSZMP elnökének sajtótájékoztatója
|

1990. január 25., csütörtök - Thürmer Gyula, a Magyar
Szocialista Munkáspárt elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón
jelentette be, hogy Veszprém megye 7. választókerületében indul a
márciusi országgyűlési választásokon. A sajtótájékoztatót abból az
alkalomból hívtak össze, hogy az MSZMP szombaton folytatja XIV.
kongresszusát Budapesten, az Építők Rózsa Ferenc székházában. A
kongresszus második ülésszakán a párt politikai nyilatkozatát
vitatják meg, illetve fogadják el, továbbá az országgyűlési
választásokra való felkészülésről tájékozódnak a küldöttek. A
pártelnök szólt - egyebek között - arról is, hogy rövidesen
Moszkvába utazik, eleget téve az SZKP KB meghívásának, s ugyancsak
elfogadta a Csehszlovák Kommunista Párt elnökének meghívását is.
Kérdésekre válaszolva Thürmer Gyula elmondta: mind a 176 választókerületben folyik az MSZMP képviselőjelöltjeinek kiválasztása. Tudomása szerint Grósz Károly nem kíván indulni a választásokon, ám jelöltjeik között szerepel Berecz János, Nyírő Sándor, a párt alelnöke, Udvarhelyi László, a párt választási kampányfőnöke, valamint Benkéné Kiss Valéria, a KB ifjúsági ügyekkel foglalkozó titkára. A választási programot röviddel a kongresszus után véglegesítik.
Egy kérdés kapcsán a pártelnök kifejtette: a vagyoni kérdésekről még nem sikerült megállapodniuk a Magyar Szocialista Párttal. Véleményük továbbra is az, hogy MSZP egyedül nem rendelkezhet a korábbi MSZMP vagyonávál.
A leendő politikai nyilatkozat tervezetének - amelyet az alapszervezetek már megvitattak - mindössze főbb gondolatait emelte ki Thürmer Gyula. Eszerint: a dokumentum-tervezet értékeli a közelmúlt történéseit, s hitet tesz a demokratizálódás eszméje mellett, annál is inkább, mivel annak kezdeményezője - a tagság nyomására - az akkori MSZMP volt. Felhívja a figyelmet arra, hogy ma már egyre kevésbé demokratizálódásról, mint inkább jobboldali elmozdulásról, a polgári restauráció, a tőkés viszonyok visszaállításának reális veszélyéről van szó. A párt felemeli szavát a tőkés érdekeket szolgáló munkanélküliség ellen, és a társadalom egészének érdekeit szolgáló struktúraváltást javasol. A tervezet a közösségi tulajdon többsége mellett foglal állást, s érinti a párt agrárprogramját is: az MSZMP - több más párttal ellentétben - a szövetkezetek megőrzését és a föld hatékonyabb megművelését javasolja, elsősorban a mezőgazdaság infrastruktúrájának javítása útján. (MTI)
1990. január 25., csütörtök 17:59
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|