 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az SZDSZ nem szervez tüntetést a televízió épülete előtt
"A Szabad Demokraták Szövetségének
ügyvivői testülete közli, hogy tudomására jutott: a Független
Kisgazdapárt szombati demonstrációját felhasználva, szabad demokrata
szimbólumokkal ,,kidekorált,, ismeretlen fiatalemberek az
egybegyűltek körében azt terjesztették, hogy az ,,SZDSZ február
16-ai tévé előtti tüntetése lesz az igazi demonstráció,,, és erre
,,botokkal, dorongokkal felfegyverkezve várják a részt venni
kívánókat.,,
A Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivői elítélik ezt a
provokációt, és közlik: az SZDSZ semmilyen tüntetést nem szervez
február 16-ra a Magyar Televízió előtt."
Deutschlandfunk, Késő esti sajtótükör:
A néphadsereg pártirányítása - Raffay-nyilatkozat
"Raffay ezeket mondja: mindkét nevezett politikus éveken
keresztül a katonai politika meghatározója volt, és valójában
kiderült, hogy a katonaság pártirányítása gyakran a tényleges
katonai érdekek ellen dolgozott, és a mindenkori KB-titkár csak a
politikai tisztekkel tartott kapcsolatot. Így ennek a primitív
kádári rendszernek az lett a következménye, amit Bokor megírt a
könyvében. Czinege idejében a honvédelmi minisztert gyakorlatilag
senki sem ellenőrizte, kivéve a kormány úgynevezett védelmi
bizottságát, amely természetesen ugyanazon az oldalon állt, mint a
KB-titkár."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

A Fidesz választási gyűlése (1. rész)
|

1990. február 11., vasárnap - Mintegy négyszázan vettek
részt vasárnap a Kaffka Margit Gimnáziumban a Fidesz választási
nagygyűlésén, amelyen a Fiatal Demokraták Szövetségének több
képviselőjelöltje - Deutsch Tamás és Fodor Gábor választmányi tagok,
valamint Sasvári Szilárd - mutatkoztak be a választóknak.
A rendezvény kezdetén Forgács Pál, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke mint a kerület egyik választópolgára emlékeztetett a megelőző, szabadnak egyáltalán nem nevezhető választásokra, amikor is a hatalom különböző eszközöket alkalmazva megakadályozta, hogy Langmár Ferenc újságíró - aki később részt vett a Fidesz munkájában - képviselőjelöltté váljék. A Fideszről szólva kiemelte a szervezet erkölcsi tisztaságát, őszinteségét. Emlékeztetett arra, hogy a fiatal demokraták mondták először: soha többé kommunizmust; ők követelték elsőként a szovjet csapatok hazánkból történő teljes kivonását és a szabad választásokat.
Magyarországon az elmaradt forradalom esetével állunk szemben - hangsúlyozta Fodor Gábor. Ellentétben Csehszlovákiával, az NDK-val, Bulgáriával és Romániával, nálunk békés, tárgyalásos úton jutottunk el a szabad választásokig. Ugyanakkor itt is a nép mondott nemet a régi rendszerre, s harcolta ki a szabad választásokat. Ennek az átmenetnek voltak előnyei - mutatott rá a Fidesz választmányának tagja -, s ezek közé sorolta, hogy megszerveződhettek az ellenzéki mozgalmak, amelyek közvetítőivé váltak az emberek akaratának. Ugyanilyen előnynek nevezte, hogy a hatalom és az ellenzék tárgyalásain bebizonyosodott: az ellenzék is rendelkezik a kormányzásra felkészült szakértőkkel.
A kétórás nagygyűlésen a képviselőjelöltek és Csaba Iván, a Fidesz gazdasági szakértője válaszolt az érdeklődők kérdéseire. A választások utáni esetleges koalíciós esélyekről szólva Deutsch Tamás kifejtette: a Fidesz nem tartja kizártnak az MDF és az SZDSZ közötti együttműködést. Úgy vélte, hogy a két szervezet programjait illetően az elmúlt másfél hónapban bizonyos közeledés mutatkozik meg, viszont az MDF és az SZDSZ állásfoglalásaiban, egyes vezetőinek megnyilatkozásaiban jóval élesebbek a különbségek. A Fidesz ,,elvált szülők gyermekeként,, helyezkedik el a két párt között, s igyekszik egyenlő távolságot tartani az SZDSZ-től és az MDF-től. (folyt.köv.)
1990. február 11., vasárnap 14:46
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

A Fidesz választási gyűlése (2. rész)
|

Csaba Iván a Fidesz gazdasági programját bemutatva leszögezte: ennek középpontjában az inflációellenes harc áll. Fontos elemnek minősítette a jegybanki és hitelbanki funkciók szétválasztását, a pénzkibocsátás visszafogását, valamint a bankok szigorúbb hitelpolitikai fellépését a veszteséges vállalatokkal szemben.
Sasvári Szilárd az oktatással összefüggő kérdésekre válaszoltva kifejtette: a Fidesz az iskolai autonómia híve. Tartalmilag sokszínű iskolarendszer kialakítását szorgalmazzák, amelyben éppúgy helyük van az önkormányzatok kezében lévő és az egyházi iskoláknak, mint az állami oktatási intézményeknek. (MTI)
1990. február 11., vasárnap 14:48
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|