 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az SZDSZ nem szervez tüntetést a televízió épülete előtt
"A Szabad Demokraták Szövetségének
ügyvivői testülete közli, hogy tudomására jutott: a Független
Kisgazdapárt szombati demonstrációját felhasználva, szabad demokrata
szimbólumokkal ,,kidekorált,, ismeretlen fiatalemberek az
egybegyűltek körében azt terjesztették, hogy az ,,SZDSZ február
16-ai tévé előtti tüntetése lesz az igazi demonstráció,,, és erre
,,botokkal, dorongokkal felfegyverkezve várják a részt venni
kívánókat.,,
A Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivői elítélik ezt a
provokációt, és közlik: az SZDSZ semmilyen tüntetést nem szervez
február 16-ra a Magyar Televízió előtt."
Deutschlandfunk, Késő esti sajtótükör:
A néphadsereg pártirányítása - Raffay-nyilatkozat
"Raffay ezeket mondja: mindkét nevezett politikus éveken
keresztül a katonai politika meghatározója volt, és valójában
kiderült, hogy a katonaság pártirányítása gyakran a tényleges
katonai érdekek ellen dolgozott, és a mindenkori KB-titkár csak a
politikai tisztekkel tartott kapcsolatot. Így ennek a primitív
kádári rendszernek az lett a következménye, amit Bokor megírt a
könyvében. Czinege idejében a honvédelmi minisztert gyakorlatilag
senki sem ellenőrizte, kivéve a kormány úgynevezett védelmi
bizottságát, amely természetesen ugyanazon az oldalon állt, mint a
KB-titkár."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Megemlékezés Auschwitz felszabadulásának 45. évfordulójáról
|

1990. január 24., szerda - Bensőséges, kegyeletes
megemlékezés színhelye volt szerdán délután a Magyar Ellenállók és
Antifasiszták Szövetségének székháza. A II. világháború időszakának
leghirhedtebb haláltábora, Auschwitz felszabadulásának közelgő 45.
évfordulója alkalmából rendeztek bajtársi találkozót az életben
maradt egykori foglyok részvételével. Az eseményen - a Nácizmus
Üldözöttei Bizottságának vezetőin kívül - jelen volt Sárközi Sándor,
a MEASZ elnöke, dr. Seifert Gézáné, a Magyar Izraeliták Országos
Képviseletének főtitkára, Mezei István, a Magyar Cigányok
Demokratikus Szövetségének főtitkára.
Dr. Gáspár Gyulának, a NÜB alelnökének üdvözlő szavai után Verő Gábor, a Nemzetközi Auschwitz Bizottság vezetőségének tagja emlékezett meg beszédében arról, hogy 45 esztendővel ezelőtt, január 27-én a szovjet hadsereg katonái vetettek véget az emberiség történetében példa nélküli emberirtásnak. Az előadó ezután ismertette azt a felhívást, amelyet a Nemzetközi Auschwitz Bizottság adott ki az évforduló alkalmából.
A találkozón November László, a NÜB elnöke tagsági könyveket adott át volt deportáltaknak, akiket most vettek fel a MEASZ tagjai közé, majd beszámolt a jelenlévőknek a bizottság elmúlt évi munkájáról. (MTI)
1990. január 24., szerda 17:18
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|