 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
BBC:
A politikai vezetők elhúzódása a kommunizmustól
"Németh Miklós miniszterelnök minden tőle telhetőt megtett, hogy
elhatárolja magát pártjától. Múlt hónapban lemondott pártvezetői
posztjáról, mert a párt nem támogatta kormányának takarékossági
programját. Most pedig bejelentette, hogy a tavaszi választásokon
független jelöltként indul. Saját megyéjének listáján mint a
Szocialista Párt jelöltje is szerepel, s nem fér kétség ahhoz, hogy
a parlamentbe független képviselőként fog bekerülni. Ez pedig
megerősíti pozícióját, s így több esélye lesz arra, hogy megfelelő
beosztást kap, hiszen hivatkozhat majd arra, hogy milyen széles körű
támogatást élvez az országban.
Egész Kelet-Európában folyik most a Németh Miklóséhoz hasonló
manőverezés. A legdrámaibb fejlemény ez idáig az volt, amikor Marian
Calfa csehszlovák miniszterelnök egy héttel ezelőtt bejelentette,
hogy visszaküldte párttagsági könyvét."
SZER, A munka világa:
Rácz Sándor kérései
"... a szavazók figyeljenek oda,
amikor gyűléseket tartanak a képviselőjelöltek, amikor
bemutatkoznak. Minden körzetben kérdezzék meg a jelöltet, hol
dolgozott, hol élt, mit csinált, milyen pártnak a tagja volt. Tehát
ismerjék meg, és csak a garanciákkal rendelkező személyekre adják le
a szavazatukat, mert az új parlamentnek olyan rendeleteket,
törvényeket kell majd hozni, amelyek az elkövetkezendő 100 évre
fogják meghatározni a magyar társadalom életét. Akárkikre ezt a nagy
felelősséget nem lehet rábízni."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

A világ sportja - sorokban (1. rész)
|

1990. január 27. szombat
Johnson City: ------------- Az észak-amerikai Grand Prix-be tartozó fedettpályás atlétikai viadal két slágerszáma a férfi és a női egy mérföld volt. A férfiaknál a keletnémet olimpiai bronzérmes Jens Peter Heroldnak sikerült az egykor bűvösnek számító négyperces határ alá kerülnie. A nők 1609 méteres versenyének szenzációját az amerikai Procaccio okozta, aki harmadik helyre szorította az NDK olimpiai és világbajnok középtávfutónőjét, Sigrun Wodarst. - Eredmények:
férfiak:
100 m: 1. Tony Dees (amerikai) 10.28 mp 2. Mitchell Dennis (amerikai) 10.29 200 m: 1. Kevin Braunskill (amerikai) 21.14 mp 400 m: 1. Antonio McKay (amerikai) 46.02 mp 2. Clarence Daniel (amerikai) 46.06 3. Mark Everett (amerikai) 46.36 4. Willie Smith (amerikai) 46.93 1 mérföld: 1. Jens Peter Herold (keletnémet) 3:59.69 p 2. Doug Padilla (amerikai) 4:00.24 55 m gát: 1. Arthur Blake (amerikai) 7.10 mp
nők:
55 m: 1. Carlette Guidry (amerikai) 6.71 mp 200 m: 1. Guidry 23.19 mp 400 m: 1. Sandie Richards (amerikai) 53.06 mp 800 m: 1. Christine Wachtel (keletnémet) 2:03.15 p 1 mérföld: 1. Gina Procaccio (amerikai) 4:28.49 p 2. Szvetlana Kitova (szovjet) 4:30.85 3. Sigrun Wodars (keletnémet) 4:36.76 55 m gát: 1. Lavonna Martin (amerikai) 7.51 mp (AFP)
x x x
(folyt.köv.)
1990. január 27., szombat 12:09
|

Vissza »
|
 |

A világ sportja - sorokban (2. rész)
|

1990. január 27. szombat
Santa Caterina: --------------- A svájci Michela Figini, a szám világbajnoka ebben az évadban első lesikló győzelmét aratta az alpesi Világ Kupába tartozó viadalon. Sikerével a szakág VK-pontversenyének harmadik helyére jött fel.
1. Michela Figini (svájci) 1:28.20 p 2. Miriam Vogt (nyugatnémet) 1:28.50 3. Petra Kronberger (osztrák) 1:28.58
A lesikló VK állása: 1. Kronberger 95 pont 2. Michaela Gerg (nyugatnémet) 93 3. Figini 83 (AFP)
x x x
Val d,Isére: ------------ Az osztrák Helmut Höflehner Val d,Isére-ben vigasztalódott a múlt héten Kitzbühelben elszenvedett vereségért. Höflehner szombaton meggyőző fölénnyel nyerte az alpesi Világ Kupába tartozó lesikló versenyt kitzbüheli legyőzője, a norvég Atle Skaardal előtt. Győzelmével az osztrák síző átvette a vezetést a szakág pontversenyében.
1. Helmut Höflehner (osztrák) 2:02.21 p 2. Atle Skaardal (norvég) 2:02.86 3. William Besse (svájci) 2:03.43
A lesikló VK állása: 1. Höflehner 66 pont 2. Pirmin Zurbriggen (svájci) 60 3. Skaardal 45
Az összetett VK állása: 1. Zurbriggen 223 pont 2. Ole-Christian Furuseth (norvég) 180 3. Armin Bittner (nyugatnémet) 144 (APA)
x x x
(folyt.köv.)
1990. január 27., szombat 13:38
|

Vissza »
|
 |

A világ sportja - sorokban (3. rész)
|

1990. január 27. szombat
Nyugat-Berlin: -------------- Több mint ötvenezer nézője volt annak a barátságos labdarúgó-mérkőzésnek, amelyen a nyugat-berlini Hertha BSC és a kelet-berlini FC Union együttese találkozott. Az eseményt a német posta 500 éves jubileuma alkalmából rendezték meg, s ezen jelen volt Willi Daume, az NSZK olimpiai bizottságának elnöke. A nagy érdeklődéssel kísért 90 perc a Hertha 2:1 (1:1) arányú győzelmével végződött. A 250 ezer márkás bevételt egészségügyi célokra ajánlották fel az NDK-nak. (DPA)
x x x
Ruhpolding: ----------- Biatlon Világ Kupa-versenyen a férfi 10 kilométeres számban a szovjet Jurij Kaskarov győzött 27:28.3 perces idővel, az összetettben viszont hat viadal után a norvég Erik Kvalfoss vezet 120 ponttal. A női verseny 7.5 kilométeres távon a csehszlovák Jirina Adamickova sikerével zárult (21:32.6 p), s a VK-pontversenyben is ő áll az élen (151). (DPA)
x x x
München: -------- Nemzetközi légfegyveres sportlövő versenyen a női légpuska viadalon a nyugatnémet Heike Götte győzött (498, 102), Joó Éva második lett (497.5, 103.5). Harmadik Aranka Binder (jugoszláv, 495.5, 103.5). (DPA)
x x x
Santa Caterina: --------------- A női szuper óriásműlesiklás Világ Kupa-viadal eredménye:
1. Sigrid Wolf (osztrák) 1:14.10 p 2. Carole Merle (francia) 1:14.28 3. Petra Kronberger (osztrák) 1:14.48
A VK összetett állása 21 verseny után: 1. Kronberger 220 pont 2. Anita Wachter (osztrák) 208 3. Michaela Gerg (nyugatnémet) 190 (APA)
x x x
(folyt.köv.)
1990. január 27., szombat 17:46
|

Vissza »
|
 |

A világ sportja - sorokban (4. rész)
|

1990. január 27. szombat
Saarbrücken: ------------ Német-német asztalitenisz-találkozón az ATSV Saarbrücken 9:0-ra győzött a Stahl Finow ellen. (DPA)
x x x
Königssee: ---------- Szánkó Világ Kupa-versenyen a férfiaknál a nyugatnémet Georg Hackl, a nőknél az olasz Gerda Weissensteiner, a kettesben a keletnémet Krause, Behrendt duó győzött. A Világ Kupában Hackl, a nyugatnémet Jana Bode és a Raffl, Huber olasz páros vezet. (APA)
x x x
New York: --------- Mike Tyson nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok kijelentette, hogy nincs szándékában honfitársa, George Foreman ellen szorítóba lépni. Utóbbi (42 éves) közelmúltbeli győzelme után tett olyan nyilatkozatot, hogy megmérkőzne Tysonnal. (DPA)
x x x
(folyt.köv.)
1990. január 27., szombat 17:55
|

Vissza »
|
 |

A világ sportja - sorokban (5. rész)
|

1990. január 27. szombat
Glasgow: -------- A skót labdarúgó-bajnokságért:
Celtic - Motherwell 0:1 Dundee - Hibernian 2:0 Dunfermline - Rangers 0:1 Hearts - Dundee United 3:2 St. Mirren - Aberdeen 1:0
Az élcsoport: 1. Rangers 35, 2. Hearts 29, 3. Aberdeen 29 pont. (Reuter)
x x x
Bukarest: --------- A férfi röplabda Kupagyőztesek Európa Kupája mérkőzésen az elődöntő csoportmérkőzésen a Dinamo Bucuresti 3:1 (-5, 8, 11, 16) arányban győzött az SV Hamburg ellen. (DPA)
x x x
Auckland: --------- A Nemzetközösségi Játékok 110 méteres gátfutásának előfutamaiban a walesi Colin Jackson 13.11 mp-es ideje Európa-csúcsbeállítás. (APA)
x x x
Nyugat-Berlin: -------------- Günther Heinze, az NDK olimpiai bizottsága elnökének kérésére hétfőre halasztották a Nyugat-Berlinbe tervezett találkozót Willi Dauméval, az NSZK olimpiai bizottsága elnökével. (DPA)
x x x
(folyt.köv.)
1990. január 27., szombat 20:37
|

Vissza »
|
 |

A világ sportja - sorokban (6. rész)
|

1990. január 27. szombat
Liévin: ------- A nemzetközi fedettpályás atlétikai verseny győztesei:
férfiak: 60 m: McRae (amerikai) 6.55 mp 200 m: Tilli (olasz) 20.62 mp 400 m: Morris (trinidad és tobagói) 47.03 mp 800 m: Afanaszijev (szovjet) 1:49.89 p 3000 m: Zorko (jugoszláv) 7:57.40 p 60 m gát: Pierce (amerikai) 7.57 mp rúd: Salbert (francia) 5.70 m távol: Myricks (amerikai) 8.45 m súly: Stolz (nyugatnémet) 19.83 m
nők: 60 m: Bily (francia) 7.26 mp 60 m gát: Evanje-Epee (francia) 7.90 m magas: Henkel (nyugatnémet) 1.95 m (AFP)+++
1990. január 27., szombat 20:40
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|