 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Az Országgyűlés reformbizottságának ülése (2. rész)
|

Ezért nem lehet késlekedni a Nemzeti Vagyonügynökség létrehozásával, bár a kormány is tisztában van azzal, hogy a beterjesztett törvényjavaslat nem eléggé kidolgozott. Éppen ezért azt javasolta, hogy a Parlament fél év múlva, már a tapasztalatok birtokában térjen vissza az elfogadott törvény felülvizsgálatára és esetleges módosítására. A képviselők közül csupán Boros László (Budapest) kért szót, aki azt javasolta, hogy mivel nem eléggé kimunkált a törvényjavaslat, azt csak első olvasásban tárgyalják. Az ülésen elsősorban a szakértők vitatkoztak, akik szintén hasonló véleményüknek adtak hangot. Elmondták, nemcsak az a veszély fenyeget, hogy áron alul értékesítik a vagyont, hanem az is, hogy az állami vállalatok egy jelentős részénél a rossz gazdálkodás következtében egyszerűen felélik az értékeket. Ez ellen nem nyújt biztosítékot a két törvénytervezet.
A bizottság végül is - mivel már nem volt szavazóképes - nem foglalt állást a törvényjavaslatokkal kapcsolatban. A jelenlévő néhány képviselő - a pénzügyminiszter-helyettes részletes válaszának hatására - egyetértett azzal, hogy a jogszabály-tervezeteket az Országgyűlés januári ülésszakán el kell fogadni. (MTI)
1990. január 19., péntek 17:18
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|