 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Szűrös-Mitterrand - sajtókonferencia
|

1990. január 19., péntek - Kétnapos hivatalos magyarországi látogatása befejeztével pénteken közös sajtótájékoztatót tartott Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke és vendége, Francois Mitterrand, a Francia Köztársaság elnöke a Magyar Tudományos Akadémia budai várbeli kongresszusi termében.
A két politikus rövid bevezető nyilatkozatot tett. Szűrös Mátyás kiemelte: Mitterrand elnököt szívébe zárta a magyar nép, a magyar közvélemény, mint olyan kiváló államférfit, aki nagyon sokat tesz az Európa egységéért, s ezen belül a magyar-francia kapcsolatokért. Szólt arról is, hogy e látogatást azért is fontosnak tartjuk, mert egyrészt mérföldkő a két ország kapcsolataiban, másrészt jelentős lépés azon az úton, amely elvezethet az európai egységhez.
Szűrös Mátyás kijelentette: a Magyar Köztársaság támogatja Mitterrand elnöknek az európai konföderációra vonatkozó elgondolásait, és kész együttműködni annak gyakorlati megvalósításában. Ugyancsak támogatjuk Mihail Gorbacsov kezdeményezését a Helsinki II. megtartására - mondotta.
Francois Mitterrand elégedetten szólt budapesti látogatásáról, amelynek során nemcsak állami és kormány-tisztségviselőkkel, hanem az ellenzék képviselőivel is találkozott. Meggyőződését fejezte ki, hogy a két ország azonosan ítéli meg az európai problémákat. Az elnök emlékeztetett azokra a megállapodásokra is, amelyeket a kíséretében érkezett személyiségek kötöttek magyar partnereikkel.
A két elnök ezután válaszolt az újságírók kérdéseire. (MTI)
1990. január 19., péntek 16:48
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|