 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Egyházi és felekezeti vezetők tanácskozó testületének nyilatkozata
"A tanácskozás résztvevői megdöbbenéssel tapasztalják, hogy
különböző politikai csoportosulások ,,ökumenikus
istentiszteleteket,, rendeznek. Hangsúlyozzák, hogy istentiszteletek
szervezése az egyházak és vallásfelekezetek erre feljogosított
képviselőinek feladata és felelőssége - figyelembe véve az
ökumenikus istentiszteletek hagyományosan kialakult rendjét.
Felhívják a lelkészeket, hogy politikai csoportok által
kezdeményezett ,,istentiszteleteken,, ne vegyenek részt, mivel az
ilyen alkalmak - a tapasztalat szerint - politikai visszaélésekre
adnak lehetőséget."
SZER, Magyar híradó:
A Czinege-ügy
"A
parlamenti vizsgálóbizottság már számos embert hallgatott meg: a
könyvet író Bokor Imrét, Biszku Bélát és Korom Mihályt, Lázár
Györgyöt és Borbándi Jánost.
Már eddig is sok mindenre derült fény, és mégis az, amit sokan a
jéghegy csúcsának neveznek, egyre elképesztőbb. Kiderült: a felelős
magyar miniszterelnök folyosói pletykákból értesült miniszterei
viselt dolgairól, fogalma sem volt a honvédelem állásáról, de
majdnem ugyanez mondható el a pártfelügyeletet ellátókról. Általános
tehát a felelőtlenség felelőssége."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Fidesz-sajtótájékoztató
|

-----------------------
München, 1990. január 4. (SZER, Magyar híradó) - A Fiatal Demokraták Szövetsége, a Fidesz 1990-t azzal kezdi, hogy ezentúl rendszeresen minden csütörtökön sajtótájékoztatót tart. - Szilágyi Sándor küldött tudósítást a mairól:
- Három kérdéskörben tartott igen tartalmas sajtótájékoztatót a Fiatal Demokraták Szövetsége ma délelőtt a Kossuth Klubban. Áder János, a Fidesz államjogász kampányfőnöke a választójogi törvény végrehajtása körüli bonyodalmakat és hiányosságokat foglalta össze. Mint elmondotta, hivatalosan csak a mai napon hagyják jóvá a választókerületi beosztásokat késleltetve ezzel a választásokra való felkészülést.
Nehezíti az előkészületeket az is, hogy nincs szabályozva a kampányra nyújtott költségvetési támogatások kifizetésének határideje. Ezzel kapcsolatban egy kérdésre válaszolva Áder János elmondotta: a Fidesz tanácsa úgy döntött, hogy bár az Országgyűlés nem fogadta el a párttámogatások normáit, a Fidesz mégis felveszi a számára megállapított 4 milliós támogatást, nehogy hátrányba kerüljön azokkal szemben, akik e normák betartása - például a taglétszám nyilvántartása, hiteles pénzügyi könyvelés, satöbbi - nyúltak e pénzforráshoz, s hozzátette: a Fidesz teljes kapmányköltségei körülbelül 10-12 millió forintot tesznek majd ki.
Áder János elmondotta azt is, a KSH nem képes január 20-ig közzétenni a választói névjegyzéket, mondván, hogy erejüket nagyon leköti a népszámlálás. (folyt.)
1990. január 4., csütörtök
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.24-90.01.31) - Jób
"Január 16-án este nyolckor JÓB pontosan érkezett a filmgyárhoz, a Pasaréti útra. Felmentünk a Fekete Doboz stúdiójába, és JÓB megnézte a filmet. Rendben találta, csak egy-két kisebb kifogása volt, amin ott helyben segítettünk... Elmondtam neki, hogy január 19-én lesz a nagy nap, s azt is hol, és hány órakor... Abban maradtunk, hogy JÓB aznap fél tízre - a sajtótájékoztató kezdete előtti biztonságos másfél órával -, a Graffiti közelében lévő, kipróbáltan "tiszta" lakásra megy. Én ott várom, s megjelenik ügyvédje is, Lévai Anikó, vagy Dornbach Alajos. Ketten vállalták ugyanis az őrnagy védelmét."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|