 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Egyházi és felekezeti vezetők tanácskozó testületének nyilatkozata
"A tanácskozás résztvevői megdöbbenéssel tapasztalják, hogy
különböző politikai csoportosulások ,,ökumenikus
istentiszteleteket,, rendeznek. Hangsúlyozzák, hogy istentiszteletek
szervezése az egyházak és vallásfelekezetek erre feljogosított
képviselőinek feladata és felelőssége - figyelembe véve az
ökumenikus istentiszteletek hagyományosan kialakult rendjét.
Felhívják a lelkészeket, hogy politikai csoportok által
kezdeményezett ,,istentiszteleteken,, ne vegyenek részt, mivel az
ilyen alkalmak - a tapasztalat szerint - politikai visszaélésekre
adnak lehetőséget."
SZER, Magyar híradó:
A Czinege-ügy
"A
parlamenti vizsgálóbizottság már számos embert hallgatott meg: a
könyvet író Bokor Imrét, Biszku Bélát és Korom Mihályt, Lázár
Györgyöt és Borbándi Jánost.
Már eddig is sok mindenre derült fény, és mégis az, amit sokan a
jéghegy csúcsának neveznek, egyre elképesztőbb. Kiderült: a felelős
magyar miniszterelnök folyosói pletykákból értesült miniszterei
viselt dolgairól, fogalma sem volt a honvédelem állásáról, de
majdnem ugyanez mondható el a pártfelügyeletet ellátókról. Általános
tehát a felelőtlenség felelőssége."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Sajtószemle
|

London, 1990. január 4. (BBC, kora reggeli híradás) Sok angol lap szentel figyelmet a ma reggeli újságok közül az Azerbajdzsáni Szovjet Köztársaság és Irán határán nemrégiben lezajlott zavargásoknak. A lapok jelentése szerint meglehetős bizonytalanság tapasztalható a hivatalos jelentésekben arról, mi akozta a zavargásokat. A Times szerint a történtek nemzeti érzületű tiltakozások voltak. A Daily Telegraph közli a TASZSZ szovjet hírügynökség jelentését, miszerint a szélsőségesek által vezetett tömeg, amely ital, vagy kábítószer hatása alatt állott, megtámadta a határállomásokat és megfenyegette a KGB őrséget. A TASZSZ szerint - jelenti a Daily Telegraph - felelőtlen elemek barbár cselekedeteikkel destabilizálták a határt és fokozták az Azerbajdzsánnal már korábban fennálló feszült helyzetet.
Az Independent helyi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a tiltakozásokat az azeri népfront szervezte, amely kampányt folytat a határ megnyitása és a szovjet-iráni határ mentén mindkét oldalon élő muszlim azerik egyesítése érdekében. Az Independent szerint - mind a szovjet, mind az iráni oldalon élő azerik mesterségesnek tekintik az őket elválasztó határokat. A Guardian első oldalán közölt jelentésében a népfront egyik vezetőjét idézi, aki azt mondotta, a Szovjetunióban és Iránban élő azerik között egy hivatalos "berlini fal" létezett egészen a sztálini idők óta. A Guardian a berlini fal megsértésére emlékeztető kaotikus eseményként jellemzi az azerbajdzsáni eseményeket.
A romániai fejleményekről szóló legutóbbi beszámolók több találgatást tartalmaznak, mint korábban. Pontosabban, mi is okozta a forradalmat és mit fog kezdeni Románia újonnan kivívott szabadságával - teszik fel a kérdéseket széles körben. Azokat a jelentéseket követően, melyek szerint a volt Ceausescu elnök rendszerének megdöntése nem annyira spontán népfelkelés, mint inkább óvatosan előkészített katonai puccs volt, melyet a hadsereg elégetlen tisztjei és mások szerveztek, a Times közli ennek megcáfolását az új kormány egyik magas rangú katonai tisztségviselőjének részéről. (folyt.)
1990. január 4., csütörtök
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.24-90.01.31) - Jób
"Január 16-án este nyolckor JÓB pontosan érkezett a filmgyárhoz, a Pasaréti útra. Felmentünk a Fekete Doboz stúdiójába, és JÓB megnézte a filmet. Rendben találta, csak egy-két kisebb kifogása volt, amin ott helyben segítettünk... Elmondtam neki, hogy január 19-én lesz a nagy nap, s azt is hol, és hány órakor... Abban maradtunk, hogy JÓB aznap fél tízre - a sajtótájékoztató kezdete előtti biztonságos másfél órával -, a Graffiti közelében lévő, kipróbáltan "tiszta" lakásra megy. Én ott várom, s megjelenik ügyvédje is, Lévai Anikó, vagy Dornbach Alajos. Ketten vállalták ugyanis az őrnagy védelmét."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|