 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Egyházi és felekezeti vezetők tanácskozó testületének nyilatkozata
"A tanácskozás résztvevői megdöbbenéssel tapasztalják, hogy
különböző politikai csoportosulások ,,ökumenikus
istentiszteleteket,, rendeznek. Hangsúlyozzák, hogy istentiszteletek
szervezése az egyházak és vallásfelekezetek erre feljogosított
képviselőinek feladata és felelőssége - figyelembe véve az
ökumenikus istentiszteletek hagyományosan kialakult rendjét.
Felhívják a lelkészeket, hogy politikai csoportok által
kezdeményezett ,,istentiszteleteken,, ne vegyenek részt, mivel az
ilyen alkalmak - a tapasztalat szerint - politikai visszaélésekre
adnak lehetőséget."
SZER, Magyar híradó:
A Czinege-ügy
"A
parlamenti vizsgálóbizottság már számos embert hallgatott meg: a
könyvet író Bokor Imrét, Biszku Bélát és Korom Mihályt, Lázár
Györgyöt és Borbándi Jánost.
Már eddig is sok mindenre derült fény, és mégis az, amit sokan a
jéghegy csúcsának neveznek, egyre elképesztőbb. Kiderült: a felelős
magyar miniszterelnök folyosói pletykákból értesült miniszterei
viselt dolgairól, fogalma sem volt a honvédelem állásáról, de
majdnem ugyanez mondható el a pártfelügyeletet ellátókról. Általános
tehát a felelőtlenség felelőssége."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

- Reggeli hírek - 1/1. folyt.
|

A BBC orosz adásának műsorában elhangzott újévi üzenetében Thatcher asszony kifejezte meggyőződését, hogy a peresztrojka sikerrel jár. Mint mondta Kelet-Európa népei Gorbacsov bátorságának és bölcsességének tartoznak köszönettel a hazájukban lejátszódó történelmi változásokért.
Az El-Al nevü izraeli légtirásaság gépén több mint száz szovjet zsidó érkezett Moszkvából Tel-Aviba. Ők az első olyan bevándorlók, akik közvetlenül a Szovjetunióból utaznak Izraelbe. A Zsidó Ügynökség nevű izraeli bevándorlási szervezet közlése szerint a következő három év folyamán várhatóan mintegy 300 ezer szovjet zsidó érkezik a Szovjetunióból Izraelbe. Az ügynökség közölte azt is, hogy tavaly mintegy 71 ezer zsidó hagyta el a Szovjetuniót.
A Ramiz Alia albán vezető hangoztatta, nem engedi meg, hogy országában érezhessék hatásukat az utóbbi idők kelet-európai eseményei. Újévi üzenetében kijelentette, hogy a kelet-európai változások kampányuk újjélesztésére serkentették az albánellenes erőket. Hozzáfűzte azonban, hogy ezeknek az erőknek nem sikerül kárt okozniuk Albániában. Szavai szerint az idei év jobb lesz a tavalyinál, de mindenütt takarékossági intézkedésekre és kemény munkára lesz szükség.
Jugoszlávia a nyugati valutákkal szemben konvertibilis dínárt bocsátott ki, amelynek értéke 10 ezer régi dinárénak felel meg. Az új jugoszláv pénznem értékét hét az egyhez arányban határozták meg a nyugatnámet márkához viszonyítva. Egy amerikai dollárért körülbelül 12 dinárt kell fizetni. A változás a vágtázó infláció megfékezését célzó intézkedések keretébe tartozik. A takarékossági intézkedések keretében ezenkívül befagyasztották a béreket és fokozatosan enyhítik a központi árellenőrzést.
Panama új elnök felszólította a római katolikus egyházat, hogy adja ki az ország korábbi elnökét Noriega tábornokot, aki több mint egy héttel ezelőtt a Vatikán Panama városi képviseletén keresett menedéket. Mint mondta nem kéri a vatikáni képviselettől, hogy közvetlenül szolgáltassa ki Noriegát, akinek az elfogása volt a Panama elleni amerikai invázió fő célja. Hozzáfűzte azonban, hogy a tábornok közönséges bűnöző, akinek semmi keresnivalója sincs a képviseletben. Az épületet amerikai katonák veszik körül és mint tudósítónk jelenti, ha Noriega tábornok elhagyja a képviseletet azonnal elfogják az Egyesült Államokba szállítják, ahol kábítószerkereskedelem miatt bíróság elé kell állnia. (folyt.)
1990. január 2., kedd
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.24-90.01.31) - Jób
"Január 16-án este nyolckor JÓB pontosan érkezett a filmgyárhoz, a Pasaréti útra. Felmentünk a Fekete Doboz stúdiójába, és JÓB megnézte a filmet. Rendben találta, csak egy-két kisebb kifogása volt, amin ott helyben segítettünk... Elmondtam neki, hogy január 19-én lesz a nagy nap, s azt is hol, és hány órakor... Abban maradtunk, hogy JÓB aznap fél tízre - a sajtótájékoztató kezdete előtti biztonságos másfél órával -, a Graffiti közelében lévő, kipróbáltan "tiszta" lakásra megy. Én ott várom, s megjelenik ügyvédje is, Lévai Anikó, vagy Dornbach Alajos. Ketten vállalták ugyanis az őrnagy védelmét."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|