 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Egyházi és felekezeti vezetők tanácskozó testületének nyilatkozata
"A tanácskozás résztvevői megdöbbenéssel tapasztalják, hogy
különböző politikai csoportosulások ,,ökumenikus
istentiszteleteket,, rendeznek. Hangsúlyozzák, hogy istentiszteletek
szervezése az egyházak és vallásfelekezetek erre feljogosított
képviselőinek feladata és felelőssége - figyelembe véve az
ökumenikus istentiszteletek hagyományosan kialakult rendjét.
Felhívják a lelkészeket, hogy politikai csoportok által
kezdeményezett ,,istentiszteleteken,, ne vegyenek részt, mivel az
ilyen alkalmak - a tapasztalat szerint - politikai visszaélésekre
adnak lehetőséget."
SZER, Magyar híradó:
A Czinege-ügy
"A
parlamenti vizsgálóbizottság már számos embert hallgatott meg: a
könyvet író Bokor Imrét, Biszku Bélát és Korom Mihályt, Lázár
Györgyöt és Borbándi Jánost.
Már eddig is sok mindenre derült fény, és mégis az, amit sokan a
jéghegy csúcsának neveznek, egyre elképesztőbb. Kiderült: a felelős
magyar miniszterelnök folyosói pletykákból értesült miniszterei
viselt dolgairól, fogalma sem volt a honvédelem állásáról, de
majdnem ugyanez mondható el a pártfelügyeletet ellátókról. Általános
tehát a felelőtlenség felelőssége."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

- Kisgazdapárt nyilatkozat - 1. folyt.
|

Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy szimpátiakeltés, pártjuk jó hozzáállásának dokumentálása volt, de ugyanakkor mégis érezni lehetett már benne a választási kampányhadjáratnak a szelét, mert az MDF, a SZDP, az MSZP, az MSZMP felhívása is általában úgy szólt, hogy ez a felhívás mindenkihez szól, pártállásra való tekintet nélkül: mindenki adományozzon arra a gyűjtőhelyre, amit ez a párt hozott létre. Tulajdonképpen ez egy féligazság, ha vesszük, mert mindenkitől kérni valakinek a nevében egy másik fél részére nem feltétlenül olyan megmozdulás, így tulajdonképpen azt láthatta az ember, hogy a televízióban, rádióban, sajtóban megjelenő párt-névrövidítések már valamilyen propagandisztikus elvárást is tartalmaztak. A Kisgazdapárt Magyarország egyik legrégibb pártja, ugyanakkor tömegeiben is jelentős párt, és mégis ebből a szempontból a Kisgazdapárt már lépéshátrányba került. Miért? A Kisgazdapártnak a tömegei, a bázisa a vidék. A vidék pedig, mint tudjuk - és ez az egyik legnagyobb bűne az elmúlt rendszernek -, nem hogy közel került a városhoz, hanem még messzebb került a várostól, mint ahogy volt. Így például a Kisgazdapárt bázisait egyszerűen nem lehet elérni adott esetben gyorsan, mert nincs telefon, s ha van is, nem működik, tehát azokra, akikre támaszkodik, csak személyesen tudja megkeresni. Egy ilyan gyors akciónál, egy ilyen tevezett segítésnél viszont erre technikai okokból csak mérsékelten kerülhetett sor. Természetesen ott volt a Kisgazdapárt is, vidéki szervezeteinél megszervezte a gyűjtést, de a rádió, a televízió, a sajtó képeiből, hangjából, soraiból nem csendült ki közel sem úgy a Kisgazdapárt segíteni akarása, mint ahogy az valójában megvolt. Tehát ez olyan kérdés, amelyben egy párt íme, hátrányos helyzetbe tud kerülni adott esetben. +++
1989. december 30., szombat
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.24-90.01.31) - Jób
"Január 16-án este nyolckor JÓB pontosan érkezett a filmgyárhoz, a Pasaréti útra. Felmentünk a Fekete Doboz stúdiójába, és JÓB megnézte a filmet. Rendben találta, csak egy-két kisebb kifogása volt, amin ott helyben segítettünk... Elmondtam neki, hogy január 19-én lesz a nagy nap, s azt is hol, és hány órakor... Abban maradtunk, hogy JÓB aznap fél tízre - a sajtótájékoztató kezdete előtti biztonságos másfél órával -, a Graffiti közelében lévő, kipróbáltan "tiszta" lakásra megy. Én ott várom, s megjelenik ügyvédje is, Lévai Anikó, vagy Dornbach Alajos. Ketten vállalták ugyanis az őrnagy védelmét."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|