 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Tömegközlekedési árváltozások a fővárosban
|

1990. január 11., csütörtök - A február 1-jétől életbelépő
tömegközlekedési tarifaváltozásokat csütörtökön, a Közlekedési,
Hírközlési és Építésügyi Minisztérium és az Árhivatal vezetői, a
nagyvállalatok vezetőinek jelenlétében közös sajótájékoztatón
ismertették. Az Országgyűlés korábbi döntésének megfelelően az
átlagban 55 százalékos tarifaemelés a budapestieket nagyobb, a
vidékieket kisebb mértékben érinti.
Ennek megfelelően a BKV jegyeinek és bérleteinek árai is megváltoznak. Így: a villamosjegyek ára 8, a buszjegyeké 10, az egyvonalas buszbérleteké 220, a villamosbérleteké 300, a kombinált bérleteké pedig 450 forint lesz. A tanuló- és nyugdíjas villamosbérletek ára 75, míg a kombinált bérletek ára 110 forint lesz. A fővárosban 64 autóbusz-vonalon váltható egyvonalas utazási bérlet. A közigazgatási határon kívül közlekedők 260, 320, illetve 540 forintért válthatnak majd bérleteket, az utazási távolságtól függően. Ezeknek a bérleteknek azonban a munkáltató 80 százalékban megtéríti az árát.
Az árintézkedésekkel egyidejűleg a BKV vezetését felkérték arra, hogy februárban és márciusban végezzenek széles körű utasforgalom-számlálást, annak érdekében, hogy miként lehetne az egyvonalas bérletek számát bővíteni a fővárosban. A forgalomfelmérés eredményétől függően július 1-jétől bővülnének az egyvonalas bérlet vásárlásának lehetőségei.
A tarifaemeléseket követően a BKV meg kívánja vizsgálni a jegy nélkül utazók pénzbüntetésének esetleges emelését is. (MTI)
1990. január 11., csütörtök 13:50
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|