 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Közéletünk tisztaságáért - Az SZDSZ V. kerületi csoportjának nyilatkozata
"A lehallgatási botrány mellett hazánk
politikai életében más aggasztó jelek is tapasztalhatók. Az
V. kerületben január 13-án, szombaton sorrakerülő időközi választáson
az SZDSZ, az MSZDP, az FKGP és a Fidesz színeiben induló Tamás
Gáspár Miklós ellen példa nélkülien alantas akciókat indítottak
magukat meg nem nevező erők. Légből kapott rágalmakat tartalmazó
cikk másolatát szórják szét némelyek, míg mások sztálinista,
fasiszta uszítás fogalmát kimerítő röplapot köröznek."
SZER, Magyar híradó:
A belügy körül gyűrűző botrány
"Nos, egyszerre tehát kisült, hogy milyen sok szervezet létezik,
amelyek egytől egyik a törvényességet és az állampolgárok jogait
védelmezik. Szinte érthetetlen, hogy ezek a nagyhatalmú testületek
miért vártak a Fidesz és a szabaddemokraták bejelentésére, miért nem
maguktól kezdeményezték a kivizsgálást. Az ugyanis mindig is nyílt
titok volt, hogy a BM előszeretettel hallgatja le egyesek - és nem
is olyan kevesek - telefonbeszélgetéseit. Szinte érthetetlen -
mondtam -, holott jól tudom, hogy a régi elvtársak, mai bajtársak
még sokfelé ott vannak, a belügyben és máshol is."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

- Országgyűlés - Tamás Gáspár Miklós nyilatkozata - 2. folyt.
|

Ma egyébként a Jogi Bizottság ülésén - ahol meghívottként vettem részt - megtárgyalták, megtárgyaltuk ezt az új nemzetbiztonsági átmeneti törvényt, amiről részletesen most itt nem beszélhetek, de azt hiszem, hogy sok hibája volt. sokat javult, de még nem elég jó. Nagyon fontos, hogy ezt most elfogadják, mert nagyon fontos garanciáiról van szó a demokratikus átmenetnek. És gondolom, hogy az erről szóló napi vitában nekem is szólnom kell.
- Megkérdezhetem, hogy résztvettél-e módosító indítványokkal a törvénytervezet megbeszélésén, amit említettél?
- Igen, több módosító indítványt is előterjesztettem. Egy kivételével el is fogadta őket a Jogi Bizottság. Egyiket fenntartom. Ezt a többség elvetette, és igyekszem majd az Országgyűlés plenáris ülésén elfogadtatni, ha sikerül.
Egyébként is ma volt egy rövid felszólalásom, amelyben a szabad vallásgyakorlásról és az egyházakról szóló törvénytervezethez írásban benyújtott módosító javaslataimat indokoltam röviden.
Ezeknek a lényege az, hogy az állami beavatkozás, hatósági beavatkozás mértékét kell csökkenteni minden területen. Továbbá ami még fontos: a törvénytervezet úgy rendelkezzék, hogy az egyházak nem folytathatnak olyan tevékenységet, ami ellentétben áll az alkotmánnyal. Ezt én ellenzem, hiszen az alkotmány békés megváltoztatására való törekvés - az megengedhető egy demokráciában. +++
1990. január 23., kedd
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|