 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Közéletünk tisztaságáért - Az SZDSZ V. kerületi csoportjának nyilatkozata
"A lehallgatási botrány mellett hazánk
politikai életében más aggasztó jelek is tapasztalhatók. Az
V. kerületben január 13-án, szombaton sorrakerülő időközi választáson
az SZDSZ, az MSZDP, az FKGP és a Fidesz színeiben induló Tamás
Gáspár Miklós ellen példa nélkülien alantas akciókat indítottak
magukat meg nem nevező erők. Légből kapott rágalmakat tartalmazó
cikk másolatát szórják szét némelyek, míg mások sztálinista,
fasiszta uszítás fogalmát kimerítő röplapot köröznek."
SZER, Magyar híradó:
A belügy körül gyűrűző botrány
"Nos, egyszerre tehát kisült, hogy milyen sok szervezet létezik,
amelyek egytől egyik a törvényességet és az állampolgárok jogait
védelmezik. Szinte érthetetlen, hogy ezek a nagyhatalmú testületek
miért vártak a Fidesz és a szabaddemokraták bejelentésére, miért nem
maguktól kezdeményezték a kivizsgálást. Az ugyanis mindig is nyílt
titok volt, hogy a BM előszeretettel hallgatja le egyesek - és nem
is olyan kevesek - telefonbeszélgetéseit. Szinte érthetetlen -
mondtam -, holott jól tudom, hogy a régi elvtársak, mai bajtársak
még sokfelé ott vannak, a belügyben és máshol is."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Mitterrand-látogatás - francia sajtó 2.
|

A Le Quotidien de Paris ,,jelképesnek,, minősíti a francia köztársasági elnök magyarországi útját, amelynek részletes programjáról közöl előzetes ismertetést. A Le Figaro a látogatás kapcsán bemutatja Tamás Gáspár Miklóst, aki ,,disszidensből lett képviselő,, és terjedelmes interjút közöl Soros Györggyel. Gazdasági mellékletében a lap külön foglalkozik azokkal a megállapodásokkal, amelyeket a látogatás idején várhatóan aláírnak a budapesti Metro új vonalának építéséről, illetve a nagy francia mikroelektronikai vállalat, a BULL és a Videoton együttműködésről. A lap rámutat, hogy Franciaorszag csak a 12. helyen áll a magyar behozatalban és 10. helyen a kivitelben. ,,A két ország közötti kapcsolatok mérsékelt szintjének mindenekelőtt történeti okai vannak: a magyarok sohasem bocsátották meg a franciáknak, hogy a második világháborút követő trianoni békeszerződéssel a magyar Erdélyt Romániához csatolták,, - vélekedik sajátos módon a lap cikkírója. +++
1990. január 18., csütörtök 13:22
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|