 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Közéletünk tisztaságáért - Az SZDSZ V. kerületi csoportjának nyilatkozata
"A lehallgatási botrány mellett hazánk
politikai életében más aggasztó jelek is tapasztalhatók. Az
V. kerületben január 13-án, szombaton sorrakerülő időközi választáson
az SZDSZ, az MSZDP, az FKGP és a Fidesz színeiben induló Tamás
Gáspár Miklós ellen példa nélkülien alantas akciókat indítottak
magukat meg nem nevező erők. Légből kapott rágalmakat tartalmazó
cikk másolatát szórják szét némelyek, míg mások sztálinista,
fasiszta uszítás fogalmát kimerítő röplapot köröznek."
SZER, Magyar híradó:
A belügy körül gyűrűző botrány
"Nos, egyszerre tehát kisült, hogy milyen sok szervezet létezik,
amelyek egytől egyik a törvényességet és az állampolgárok jogait
védelmezik. Szinte érthetetlen, hogy ezek a nagyhatalmú testületek
miért vártak a Fidesz és a szabaddemokraták bejelentésére, miért nem
maguktól kezdeményezték a kivizsgálást. Az ugyanis mindig is nyílt
titok volt, hogy a BM előszeretettel hallgatja le egyesek - és nem
is olyan kevesek - telefonbeszélgetéseit. Szinte érthetetlen -
mondtam -, holott jól tudom, hogy a régi elvtársak, mai bajtársak
még sokfelé ott vannak, a belügyben és máshol is."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Tamás Gáspár Miklós győzelme a választáson
|

------------------------------------------
London, 1990. január 13. (BBC, Késő esti mai nap) - Az utóbbi 10 év egyik legjelentősebb magyar ellenzéki személyisége, Tamás Gáspár Miklós Budapesten pótválasztást nyert és így bekerült az Országgyűlésbe. - Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd jelentése:
- Tamás Gáspár Miklós a magyar értelemiség egyik legismertebb személyisége. A hetvenes és nyolcvanas években a kommunista vezetőség legkövetkezetesebb, úgymond máskéntgondolkodó bírálója volt, amíg a máskéntgondolkodó kifejezés a tavaly kialakult liberálisabb politikai légkörben eltünt a magyar nyelvből.
A párt szókimondó bírálásáért büntetésképpen menesztették állásából, mint a filozófia egyetemi tanárát, és csak nemrégiben kapta vissza posztját, amikor pártját, a radikális Szabad Demokraták Szövetségét hivatalosan is bejegyezték előkészületként a márciusban esedékes többpártrendszerű általános választásokra.
Tamás Gáspár Miklós a második fordulóban aratta 52 százalékos győzelmét az MSZP és a Népfront támogatta két másik független jelölt fölött. Tamás az első ellenzéki, akit beválasztottak a parlamentbe, és mindössze maroknyi más ellenzéki képviselő társaságát fogja élvezni.
Az élenjáró ellenzéki Tamás győzelme után kifejtette: a demokratikus törvénykezésért vívott harcra fogja használni parlamenti mandátumát, valamint arra, hogy megakadályozza a szocialistákat abban, hogy alantas trükköket használjanak hatalmuk megőrzésére, a parlamenti választásokon túl is. +++
1990. január 13., szombat
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|