 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Közéletünk tisztaságáért - Az SZDSZ V. kerületi csoportjának nyilatkozata
"A lehallgatási botrány mellett hazánk
politikai életében más aggasztó jelek is tapasztalhatók. Az
V. kerületben január 13-án, szombaton sorrakerülő időközi választáson
az SZDSZ, az MSZDP, az FKGP és a Fidesz színeiben induló Tamás
Gáspár Miklós ellen példa nélkülien alantas akciókat indítottak
magukat meg nem nevező erők. Légből kapott rágalmakat tartalmazó
cikk másolatát szórják szét némelyek, míg mások sztálinista,
fasiszta uszítás fogalmát kimerítő röplapot köröznek."
SZER, Magyar híradó:
A belügy körül gyűrűző botrány
"Nos, egyszerre tehát kisült, hogy milyen sok szervezet létezik,
amelyek egytől egyik a törvényességet és az állampolgárok jogait
védelmezik. Szinte érthetetlen, hogy ezek a nagyhatalmú testületek
miért vártak a Fidesz és a szabaddemokraták bejelentésére, miért nem
maguktól kezdeményezték a kivizsgálást. Az ugyanis mindig is nyílt
titok volt, hogy a BM előszeretettel hallgatja le egyesek - és nem
is olyan kevesek - telefonbeszélgetéseit. Szinte érthetetlen -
mondtam -, holott jól tudom, hogy a régi elvtársak, mai bajtársak
még sokfelé ott vannak, a belügyben és máshol is."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Képviselőválasztás az V. kerületben
|

1990. január 5., péntek - Szombaton, január 13-án immár
második alkalommal járul a szavazó urnák elé a főváros V. kerülete
14. számú országgyűlési választókörzetének több mint 17 ezer
választópolgára.
Mint ismeretes Várkonyi Péter korábbi külügyminiszter képviselői lemondását a Parlament múlt év szeptemberében tudomásul vette. Ezt követően, decemberben, 4 jelölt indult a megüresedett képviselői hely elnyeréséért. Mivel egyikük sem kapta meg a megválasztáshoz szükséges szavazatokat, ezért újabb forduló vált szükségessé.
Dr. Avarkeszi Dezső, az V. kerületi tanács VB titkára az MTI munkatársának elmondta: az érvényes választójogi törvénynek megfelelően, a jelölteknek lehetőségük van arra, hogy induljanak az újabb megmérettetésen. Közülük Krassó György, a Magyar Október Párt jelöltje időközben visszalépett, így a január 13-i szavazáson Balázs Péter és Szalma Béla független jelöltek, illetve Tamás Gáspár Miklós az SZDSZ jelöltje indulhat. Ismertette, hogy az újabb szavazás költségei több mint 100 ezer forintra tehetőek; ez az összeg azonban nem tartalmazza a nyomdai és a propaganda költségeket. (MTI)
1990. január 5., péntek 17:36
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|