 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma Belső Biztonsági Szolgálata személyi állományának nyilatkozata
"A személyi állomány értetlenül áll az SZDSZ és a Fidesz által a
kormány elnökétől követelt, leszámolás színezetű kollektív
felelősségrevonást, elbocsátást, a történelemből már ismert,
rosszemlékű ,,B listára,, helyezést sürgető elképzelések előtt,
hiszen ez szöges ellentétben áll az említett szervezetek eddig
deklarált demokratikus elveivel.
Mélységesen elítéljük és megvetjük azt a személyt, aki szigorú
állam- és szolgálati titkok illetéktelen kezekbe juttatásával súlyos
bűncselekményt követett el."
BBC, Panoráma:
Kelet-Európa és Magyarország - interjú Tom Lantossal
"Látni kell azt is, hogy a lengyelek mennyivel több segítséget
kapnak Amerikából, hogy ők sokkal okosabban, inteligesebben
politizálnak, mint a magyarok.
Az amerikai kormány és a Kongresszus demokrata kezekben van, de
azt hiszem, nem egy titok, hogy a magyaroknak talán 90 százaléka
republikánus. Ezért a Kongresszusban a magyaroknak nincs nagy
befolyása, és véleményem szerint ezért is Magyarországnak sokkal
nehezebb dolga van a Kongresszusban, mint Lengyelországnak, és nincs
nekem sincs sok kollégám, akiknek a magyarok nagyon fontosak
lennének."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Kinai vélemény
|

Peking, 1990 január 7. (APA, AFP, ADN) - A kinai kormány
szóvivője szerint Kina ,, nem fog meghajolni semmilyen külső nyomás
elött és határozottan halad tovább a szocialista úton,,. Jüan Mu
kormányszóvivő ezt a pekingi egyetemen vasárnap hangsúlyozta,
kifejtve azt, hogy a kormány tovább fog harcolni a ,,polgári
liberalizációs törekvések,, ellen.
A szóvivő értékelése szerint Kinában stabil a helyzet azóta, hogy leverték a diákok demokratizálást követelő megmozdulását. ,, Visszafordíthatatlan az, hogy a kinai nép a kommunista párt vezetése és a szocalista fejlődési út mellett döntött,,- mondta Jüan Mu.
A kinai párt vezetői nemrégiben annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a romániai események igazolták a ,,kemény intézkedéseket,, amelyeket a tavaszi ,,ellenforradalmi megmozdulás,, elfojtására vetettek be. A hirügynökségek ugy tudják, hogy belső pártdokumentumentumokban Mihail Gorbacsovot teszik közvetlenül felelőssé a ,,kommunizmus kelet-európai összeomlásáért,,.
Pekingben uj tisztogatási hullám vette kezdetét. Valamennyi párttagnak ujból regisztráltatnia kell magát, hogy - mint a Zsenmin Zsipao megjegyezte -, a párt tisztaságát, akcióerejét biztosítani lehessen. ,, - Ideológiai tisztázatlanság tapasztalható a pártban, egyes párttagok is részt vettek a megmozdulásokban, az ellenforradalmi akciókban,, - írja a lap, utalva arra, hogy a párt megtisztításáért folyó, hosszú ideig tartó küzdelemnek alaposnak kell lennie.+++
1990. január 7., vasárnap 13:24
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|