 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma Belső Biztonsági Szolgálata személyi állományának nyilatkozata
"A személyi állomány értetlenül áll az SZDSZ és a Fidesz által a
kormány elnökétől követelt, leszámolás színezetű kollektív
felelősségrevonást, elbocsátást, a történelemből már ismert,
rosszemlékű ,,B listára,, helyezést sürgető elképzelések előtt,
hiszen ez szöges ellentétben áll az említett szervezetek eddig
deklarált demokratikus elveivel.
Mélységesen elítéljük és megvetjük azt a személyt, aki szigorú
állam- és szolgálati titkok illetéktelen kezekbe juttatásával súlyos
bűncselekményt követett el."
BBC, Panoráma:
Kelet-Európa és Magyarország - interjú Tom Lantossal
"Látni kell azt is, hogy a lengyelek mennyivel több segítséget
kapnak Amerikából, hogy ők sokkal okosabban, inteligesebben
politizálnak, mint a magyarok.
Az amerikai kormány és a Kongresszus demokrata kezekben van, de
azt hiszem, nem egy titok, hogy a magyaroknak talán 90 százaléka
republikánus. Ezért a Kongresszusban a magyaroknak nincs nagy
befolyása, és véleményem szerint ezért is Magyarországnak sokkal
nehezebb dolga van a Kongresszusban, mint Lengyelországnak, és nincs
nekem sincs sok kollégám, akiknek a magyarok nagyon fontosak
lennének."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Botha látogatás a francia sajtó (2.rész)
|

A L,Humanité bíráló cikke szerint a gazdasági bojkott eddig viszonylagos eredménnyel járt s a dél-afrikai üzleti köröket rákényszerítette bizonyos változásokra. A kommunista lap ezt állítja: ,,Budapest most olyan pillanatban lép a színre, amikor a gazdasági szankciók hatékonysága növelésének, az apartheid legalább viszonylagos elszigetelésének fontossága mindennél nyilvánvalóbb. Azzal, hogy megnyitotta az ajtót az intézményesített fajüldözés rendszere előtt, kihívást intézett a nemzetközi közvéleményhez, kárt okozott Dél-Afrika fekete népének,,. +++
1990. január 7., vasárnap 12:08
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|