 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma Belső Biztonsági Szolgálata személyi állományának nyilatkozata
"A személyi állomány értetlenül áll az SZDSZ és a Fidesz által a
kormány elnökétől követelt, leszámolás színezetű kollektív
felelősségrevonást, elbocsátást, a történelemből már ismert,
rosszemlékű ,,B listára,, helyezést sürgető elképzelések előtt,
hiszen ez szöges ellentétben áll az említett szervezetek eddig
deklarált demokratikus elveivel.
Mélységesen elítéljük és megvetjük azt a személyt, aki szigorú
állam- és szolgálati titkok illetéktelen kezekbe juttatásával súlyos
bűncselekményt követett el."
BBC, Panoráma:
Kelet-Európa és Magyarország - interjú Tom Lantossal
"Látni kell azt is, hogy a lengyelek mennyivel több segítséget
kapnak Amerikából, hogy ők sokkal okosabban, inteligesebben
politizálnak, mint a magyarok.
Az amerikai kormány és a Kongresszus demokrata kezekben van, de
azt hiszem, nem egy titok, hogy a magyaroknak talán 90 százaléka
republikánus. Ezért a Kongresszusban a magyaroknak nincs nagy
befolyása, és véleményem szerint ezért is Magyarországnak sokkal
nehezebb dolga van a Kongresszusban, mint Lengyelországnak, és nincs
nekem sincs sok kollégám, akiknek a magyarok nagyon fontosak
lennének."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Kambodzsa
|

Bangkok, 1990 január 7. ( AFP, Reuter ) - A Vörös Khmer
szervezet vasárnap bejelentette, hogy ,, nagy offenzivát,, hajtott
végre Battambang ellen. A phnompeni rádió nem tett említést arról,
hogy támadás érte volna a 200 ezer lakosú várost. Független források
sem erősítették meg a hírt. de nyugati katonai szakértők
megjegyezték, hogy a Kambodzsa észak-nyugati részén fekvő
stratégiailag fontos körzet elvesztése jelentős veszteséget
jelentene a phnompeni kormányzat számára.
A vörös khmerek rádióadója szerint a támadást pénteken indították Battambang ellen és a gerillák szombaton a városban harcoltak. A városban több helyütt tűz ütött ki - állították. A támadás fő célja a katonai főhadiszállásnak, a város repülőterének és más stratégialag fontos létesítményeknek elfoglalása.
Hirügynökségek megjegyzik, hogy a thaiföldi határmenti területeken lévő khmer erők ellenőrzésük alatt tartják Kambodzsa egyes nyugati vidékeit, nagyobb településeket, városokat azonban eddig nem sikerült elfoglalniok. +++
1990. január 7., vasárnap 11:07
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|