 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma Belső Biztonsági Szolgálata személyi állományának nyilatkozata
"A személyi állomány értetlenül áll az SZDSZ és a Fidesz által a
kormány elnökétől követelt, leszámolás színezetű kollektív
felelősségrevonást, elbocsátást, a történelemből már ismert,
rosszemlékű ,,B listára,, helyezést sürgető elképzelések előtt,
hiszen ez szöges ellentétben áll az említett szervezetek eddig
deklarált demokratikus elveivel.
Mélységesen elítéljük és megvetjük azt a személyt, aki szigorú
állam- és szolgálati titkok illetéktelen kezekbe juttatásával súlyos
bűncselekményt követett el."
BBC, Panoráma:
Kelet-Európa és Magyarország - interjú Tom Lantossal
"Látni kell azt is, hogy a lengyelek mennyivel több segítséget
kapnak Amerikából, hogy ők sokkal okosabban, inteligesebben
politizálnak, mint a magyarok.
Az amerikai kormány és a Kongresszus demokrata kezekben van, de
azt hiszem, nem egy titok, hogy a magyaroknak talán 90 százaléka
republikánus. Ezért a Kongresszusban a magyaroknak nincs nagy
befolyása, és véleményem szerint ezért is Magyarországnak sokkal
nehezebb dolga van a Kongresszusban, mint Lengyelországnak, és nincs
nekem sincs sok kollégám, akiknek a magyarok nagyon fontosak
lennének."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Horn Gyula érkezése Izraelbe
|

Mészáros György, az MTI kiküldött tudósítója jelenti:
Tel Aviv, 1990. január 7. vasárnap (MTI-TUD) - Horn Gyula
külügyminiszter vasárnap délelőtt háromnapos hivatalos látogatásra
Izraelbe érkezett.
A Tel Aviv-i Ben Gurion repülőtéren vendéglátója, Mose Arensz izraeli külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Horn Gyula személyében 1967 óta először látogat Izraelbe külügyminiszter kelet-európai országból.
Újságírók kérdéseire válaszolva Horn Gyula elmondta, hogy Magyarország, lévén kis ország, csak csekély mértékben járulhat hozzá a közel-keleti rendezéshez. Ez ügyben egyébként Magyarország egyetért a közös piaci külügyminiszterek 1980-as velencei nyilatkozatával - mondta Horn Gyula. (A velencei nyilatkozat lényege az, hogy a palesztinoknak is joguk van nemzeti otthonhoz és a tárgyalásokban szerep vár a PFSZ-re is.)
Horn Gyula úgy vélte, hogy a magyar-izraeli kapcsolatok gyorsan fejlődnek és reményét fejezte ki, hogy mostani látogatása is hozzájárul a jobb viszonyhoz.
Repülőtéri nyilatkozatában Mose Arensz ugyancsak a bővülő kapcsolatrendszer egyik lépésének nevezte azt, hogy a decemberi gazdasági egyezmény után most izraeli-magyar kulturális egyezményt is aláírnak.
Reményét fejezte ki, hogy Magyarország példája nyomán néhány hónapon belül más kelet-európai országok is fölveszik a diplomáciai kapcsolatot Izraellel. Úgy vélekedett, hogy a Szovjetunió egyelőre belpolitikai okokból tartózkodik ettől a lépéstől.
Horn Gyula délután meglátogatja a II. világháborúban elpusztított zsidók emlékhelyét a jeruzsálemi Jad Vasémet, majd tárgyal Mose Arensz-szel. Hétfőn fogadja őt Samir miniszterelnök és Simon Peresz első miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter is. +++
1990. január 7., vasárnap 11:57
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|