|
|
 |
|
 |
- Interjú Bánffy Györggyel - 1. folyt.
|
Ezen túlmenően aztán csak döbbenten és lélegzetvisszafojtva s
könnyeinkkel küszködve figyeltük a drámai eseményeket az utolsó
héten, majd az egész ország szinte megmozdult, és óriási
segélyszállítmányok, gyógyszerküldemények és élelmiszereket szállító
teherautó-oszlopok indultak át a megnyíló határon. A
vérkészítmények, tízezer liter számra átküldött vérplazmamennyiségek
próbálták segíteni a harcokban megsérültek életének a megmentését.
Ezenkívül aztán olyan tragikus dolgok is történtek, hogy ezeket
a szállító járműveket, magántaxisokat, magánautósokat, a Magyar
Demokrata Fórum teherautó-oszlopait, amelyeket szerveztünk,
megtámadták a Securitate emberei; hősi halottaink is vannak, egy
Tóth Sándor nevű gépkocsivezető többek között. Hamarjában ezek
jutottak szembe.
- Mindig is nyilvánvaló volt, hogy önnek szívügye Erdély. Van
erre valamilyen kölönleges oka is, vagy "csak" emberiességi okok?
- Engem még úgy neveltek, hogy a magyarság egy és oszthatatlan
még akkor is, hogyha a trianoni határok rengeteg testvérünket
levágták az ország élő testéről. Az úgynevezett szocialista
diktatúra - a sztálinizmus - idején ezekről a kérdésekről
megszólalni sem lehetett, mert az már az internacionalista barátság
megsértését jelentette. Ezért irodalmi műsorokat állítottam össze,
amelyek kimondatlanul is azt sugallták a művek szellemén keresztül,
hogy a magyarság szellemi egysége nem darabolható fel a trianoni
határokkal.
Ez neveltetésem, szüleim és iskoláim neveltetéséből fakadó
elhatározásom volt, amit aztán később sikerült politikai térre is
átvinni, azokban a cselekedetekben, amikről az előbb szóltam.
(folyt.)
1990. január 2., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|