Rendszerváltás és az MTI

	Ceausescu (2. rész)
Ez a nép fokozatosan, de a végtelenségig elkeseredettévált: nemcsak elemi létfeltételeiktől, hanem elemi szabadságjogaitól is megfosztották. 1969 táján lett Ceausescu a ,,Conducator,, - akkoriban még óvatos liberalizálást is megengedhetett magának: engedélyezte a magánvállalkozások egyes formáit, az állampolgárok fogadhattak külföldieket ( ), s nem csak titokban barátkozhattak velük. A hírhedt titkosrendőrség, a Securitate - amelyet még a román fasizmustól örökölt a vezetés - persze már akkor is mindenható volt, de valamiféle ,,diszkrét báj,, övezte. S persze akkor is nehéz volt a románoknak külföldre jutniuk - de ez mindenütt így volt Kelet-Európában. Ebben a korszakban élte Ceausescu ,,mézesheteit,, a Nyugattal: 1968-ban fogadta de Gaulle tábronokot, majd azzal tört borsot Moszkva orra alá, hogy meghívta Nixon amerikai elnököt. Ő volt a ,,rebellis szövetséges,,: dacolt Moszkvával, nemzetközi ügyekben a Szovjetunió álláspontjával szöges ellentétben nyilatkozott. A sorból kilépő Ceausescu azzal koronázta meg ,,független,, politikáját, hogy 1967-ben a szocialista országok közül egyedül ő nem szakított Izraellel, s ennek egyik következményeként valamiféle közvetítő szerepet vállalhatott az arabok és Izrael között. (Jasszer Arafat is ott tapsolt az idei novemberi pártkongresszuson.) A dolgok igazán 1972-ben kezdtek rosszra fordulni: Románia szent függetlensége jegyében Ceausescu úgy döntött, hogy nem lesz adósa a külföldnek, visszafizeti minden adósságát. Igy lassan mindent korlátozni kellett, az importot, az élelmiszer- és az energiaellátást. Ennek árát a lakosság fizette meg. Ahogy nőtt az elégedetlenség, a Conducator tovább szorított a csavaron, s minden kulcsposztra szó szerint a saját embereit ültette: Elena Ceausescu lett a ,,kettes számú vezető,, , fia a ,,trónörökös,, , fivérei a hadsereg és a titkosrendőrség legnagyobb íróasztalaihoz ültek, más hivatalokban pedig rendre váltogatta a kádereket, nehogy egy is szabadon merészelje engedni vágyait, s versenytársként lépjen fel. Valószínű, hogy az általa óhajtott, családja által ösztönzött és kifejlesztett személyi kultusz az oka annak, hogy Ceausescu apránként teljesen elszakadt az ország mindennapi valóságától. Elvakította az őt övező valóságos udvartartás. Mind szűkebb körben mozgott, ahonnan már akkor sem törhetett ki, ha akar. (folyt.) 1989. december 22., péntek 16:29
Vissza » Folytatásokkal » A hírhez kapcsolódik »