 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Csehszlovákia: 68 újra él
|

1989. december 6. (MTI-Press) - Csehszlovákiában megkezdődik annak a több mint négyszázezer párttagnak a rehabilitálása, akiket az 1968-as reformkisérlertek elfojtása után zártak ki a pártból - jelentette be a prágai televizióban Karel Urbánek pártfőtitkár, aki még két hete sincs, hogy átvette a párt vezetését.
Megfigyelők szerint ez logikus folytatása annak, hogy a Varsói Szerződés Moszkvában tartott csúcsértekezletén hat ország vezetői, és egyidejüleg a szovjet kormány is elitélte a tagországok 1968 augusztusi katonai beavatkozását. A párttagok jelentős részét ugyanis éppen azért zárták ki, mert tiltakoztak a szovjet, lengyel, keletnémet, bulgár és magyar csapatok bevonulása ellen. A VSZ nyilatkozatának másik következménye, hogy - mint azt Prágában már hivatalosan bejelentették, tárgyalások kezdődnek a Csehszlovákiában állomásozó szovjet csapatok kivonásáról is. Urbanek főtitkár egyúttal kimondta: érvénytelen a "Tanulságok..." című pártdokumentum, amely az utúbbi 20 évben a csehszlovák pártideológia sérthetetlen "szent tehene" volt, és igazolásul szolgált az emberarcu szocializmus megteremtésére tett reformkisérletek minden nyomának felszámolására. A pártfőtitkár még azt is kifejezetten leszögezte, hogy a CSKP a továbbiakban meríteni kíván a Prágai Tavasz szelleméből. Megfigyelők szerint a rehabilitáció politikai része viszonylag simán lebonyolítható, ám azt aligha lehet "visszacsinálni", hogy 1968 után nemcsak a pártból zártak ki hatalmas tömegeket, de felbecsülhetetlen számban kényszerült kazánfűtőtől ablakpucolói, vagy segédmunkás munkakörbe az értelmiség szine java. A brezsnyevi sugallatra, Gustáv Husák vasöklü irányításával végrehajtott "konszolidáció" gyakorlatilag a kontraszelekció mindent átható uralma volt. S a társadalom életébe vezető szereohez juttani a kárvallottak töredékét még lehet, de az okozott kárt, az ország fejlődésének lefékezését, és a húsz év alatt kimaradt lehetőségeket behozni aligha lehetséges. Csehszlovákiában bármennyire viharos tempóban haladnak a változások, 1968-at - a rehabilitálásokon túlmenően is tisztába kell tenni a továbblépéshez. Ennek útjából immár mind az országon belüli, mind azon kívüli akadályok elhárultak. Nyilvánvalóan ez a kérdés áll majd mind a december 14-re összehívott központi bizottsági plénum, mind a január 26-ra bejelentett - de minden bizonnyal előbbre hozandó - rendkívüli pártkongresszus homlokterében. (folyt.)
1989. december 6., szerda 00:00
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Csehszlovákia: 68 újra él (2.rész)
|

Azzal, hogy megnyílt az út 1968 és képviselői rehabilitációja előtt Karel Urbánek pártfőtitkár irigylésre méltó lehetőséghez jutott. Visszaállíthatja a párt és megalapozhatja a saját tekintélyét. Ha jól tud élni a kinálkozó alkalommal koncepciózus és karizmatikus vezetővéléphet elő, hiszen eddig nem sokkal több szólt mellette annál, hogy nem játszott szerepet a husáki visszarendezésben. A párt megtépázott tekintélyének helyreállításához az emberarcú szocializmus eszméjének méltó elimerésével úgy járulhat hozzá, ha megszabadul a hitelüket vesztett konzervativ aparátcsíkoktól és megpróbálja visszahódítani azokat, akik az elmúlt húsz évben követett merev és retrográd politikája miatt fordultak el a CSKP-tól.
A csehszlovák ellenzék álláspontja szerint fontos ugyan, hogy a párt átértékelje az utolsó két évtizedet meghatározó felfogását, de nem elég. Minthogy 1968 elitélése és megitélése az egész ország sorsára alapvető befolyást gyakorolt, ez nem maradhat kizárólag a párt ügye. Ezért az Állampolgári Fórum először is követeli, hogy Gustáv Husák mondjon le államfői tisztéről, független - és nemcsak a VSZ tagországainak történészeiből felállítandó - bizottság vizsgálja meg az 1968-as Prágai Tavasz tartalmát és elfojtásának következményeit. A felelősség megállítása végett pedig elengedhetetlen, hogy végre név szerint megnevezzék azokat a csehszlovák politikusokat, akik a "testvéri" országok beavatkozását kérték Moszkvától. Miközben folyik a megtisztulás, nem szakad meg a fejlődés sem. Az Állampolgári Fórum hatalmas tömegek támogatását szerezte meg a kormány további átalakítására vonatkozó követeléséhez, miután a vasárnap átrendezett szövetségi kabinet 21 tagja kötül még mindig csak öt nem kommunista párti politikus. Ez ellentmondásban van azzal, hogy az alkotmányból már törölték a kommunista párt vezető szerepét kimondó cikkelyt. A CSKP szóvivője legutóbb már jelezte, hogy pártja a hétvégi kormányátalakítás fogadtatásának hatására "hajlandó ujra megfontolni a kormány összetételével kapcsolatos álláspontját". Adamec miniszterelnök a hatalom lengyel mintához hasonló megosztásának kialakítására törekszik, ezért ajánlotta fel, hogy hajlandó a miniszterelnöki tisztet az ellenzéknek átengedni, ha a köztársasági elnök - ugyanúgy, mint Varsóban - kommunista marad. Az Állampolgári Fórum azonban eddig nem volt hajlandó belépni a kormányba, s csak ezen a héten vette fontolóra, hogy a cseh köztársasági kormányban - ebben már kisebbségben vannak a kommunisták - hajlandó valamilyen szerepet vállalni. Kiderül, vajon Adamec ajánlatára változtat-e eddigi álláspontján... (MTI-Press)
1989. december 6., szerda 00:00
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|