 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Csehszlovák helyzetkép (2.rész)
|

Jaromir Johanes csehszlovák külügyminiszter egyébként kedden helyettesét, Evzen Vaceket bízta meg annak a szakértői csoportnak a vezetésével, amelynek tárgyalnia kell a szovjet csapatok csehszlovákiai ideiglenes tartózkodásáról. Johanes azt javasolta a szovjet félnek, hogy a tárgyalásokat mielőbb Prágában kezdjék el. Véleményt nyilvánított a csehszlovák szövetségi kormány átalakításáról a csehszlovák szakszervezetek elnöksége is (a szakszervezeti elnököt, Miroslav Zavadilt már korábban lemondatták). A testület nem ért egyet a kormányátalakítással, azt követeli, hogy szakmailag és morálisan megfelelő politikusok kerüljenek be a kormányba, a kabinet összetétele tükrözze a politikai erőviszonyokat, helyet kapjanak az összes pártok és a párton kívüliek képviselői. A csehszlovák hivatalos szakszervezeti vezetés arra figyelmeztet, ha követelésüket nem teljesítik, arra szólítják fel a szakszervezeti tagságot, hogy csatlakozzon a december 11-i általános sztrájkhoz. Prágában figyelemre méltónak tartják, hogy a csehszlovák gazdasági reformok kidolgozásának egyik fő irányítója, Jaromir Matejka miniszterhelyettes, a tervirányítási kormánybizottság titkárságának a vezetője nyilatkozatában egyebek között kijelentette: haladéktalanul a legjobb csehszlovák közgazdászok csoportját kell létrehozni a további konkrét reformlépések kidolgozására és ebben mindenkinek helye kell hogy legyen, politikai hovatartozás és 1968-as múltjára való tekintet nélkül. Matejka szerint tanácsadóként a bizottság munkájában részt kellene venniük az olyan 1968-as reformközgazdászoknak, mint Ota Sik, Vladimir Kadlec, Karel Kouba, Cestmir Kozusnik, Zdislav Sulc, Venek Silhan. Csehszlovákiában egyébként úgy döntöttek, hogy a jövőben változik a protokoll: a közleményekben először az állami tisztségviselőket tüntetik fel és csak utána a különböző pártok képviselőit. +++
1989. december 6., szerda 00:00
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|